Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)

dolinasorokká fejlődése és az egyre mélyebbre süllyedő forrásbarlangszintek fejlődése jellemez. A nem karsztos kőzetek határát megemelő egykori törmelékkúpok a fennsík D-i peremeiről és a K-i oldalról a fejlődés során elhordódtak és helyükön részben a Magas-Bükkből lefutó epigenetikus, részben az agyagpala térszíneken visszavágódó pleisztocén völgyhálózat új helyi karszterózióbázisokat eredményezett. Ennek a folyamatnak eredményeként áthelyeződtek a forrásbarlangok, sokszor csak karsztvíz-kifolyók a völgyekbe. A pleisztocén folyamán kezdetét veszi a közel mai karsztos formakincs fejlődése, a fennsíkon a sordolinák, sőt azok egymásba olvadása is megkezdődött. A pleisztocén glaciálisok és interglaciálisok klímaváltozásai a már kialakult krasztjelenségeket erős igénybevételnek tették ki. A pleisztocén második felében a kiemelkedések nyomán megtisztult a Kis-fennsík nagy része fedőtakaróitól és felszínre került a torton időszakban abráziósan kialakított 500 m-es átlagmagasságú térszín. A fúrókagylónyomok egy „kész fennsíkot" azaz egy abrázíós síkot kell, hogy bizonyítsanak, hiszen a terület bárminemű későbbi denudációja eltüntette volna a fúrókagyló-telephelyek maradványait. A fúrókagylónyomok így is csak a legutoljára szabaddá váló mélyebb felszíneken maradhattak meg. A pleisztocén kiemelkedések az ős Garadnát, a Lusta-völgy, Szinvavölgy vízrendszereit több száz méterre bevéshették a pliocén felszínen kialakult enyhe völgyeléseik óta. Vízrendszereik döntő szerepet játszottak a Magas-Bükk fokozatosan kifejlődő keleti irányba átváltó eróziós rendszerének kialakításában. Ezek a nagyméretű eróziós völgyek jelentős mennyiségű, túlnyomóan nagykeménységű törmelék továbbítására adnak bizonyítékokat. A pleisztocénban a szabad mészkőfelszíneken kifagyásos aprózódással törmeléktakarók alakultak ki. E folyamatok a fennsíkon helyenként jelentősen megbontották a szálkőzet egységét, a Magas-Bükk meredek peremein pedig a törmelék gravitációsan vándorol lefelé tipikus kőfolyásokat kialakítva és részben betemetve a peremi epigenetikus eredetű szurdokvölgyeket, illetve a mészkőperemek pliocén elegyengetett felszínnel találkozó határvonalát. A pleisztocén végi holocén karsztosodás a völgybevágódásokkal és a hegység déli peremének térszínváltozásaival párhuzamosan az alászálló karsztvíz munkája nyomán kialakítja a hegység forrásbarlangjainak legmélyebben fekvő sorozatát (Szinva—Garadna vízrendszere, a Felsőtárkányi-medencéhez tartozó völgyek forrásbarlangjai). Kialakulnak a mai helyi karszterózióbázisok és a hegység peremi felszínalakulását követve a hegység déli karszterózióbázisa (Eger—Kács—Lator-fő, Miskolc-Tapolca), a miskolc-tapolcai abszolút karszterózióbázissal. A pleisztocén kiemelkedések a hegység egészét érthették, d belső tektonikus mozgásokkal alig számolhatunk, semmiképpen sem lehetett meghatározó szerepe a mai morfológiai kép kialakításában. A Bükk peremein történtek elmozdulások, a hegység területe pozvtív, a környezet pedig negatív irányú elmozdulásokat szenvedett. Ezek a tektonikus elmozdulások tagadhatatlanok, amelyek a peremek formakincsének sajátos tektonikus jelleget adnak, de nem indokolt ezeket a hegység fő tömegére is átvinni. A peremi tektonizmus a terület Ny-i É-i és ÉK-i 475