Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)

nél magasabban sem eocén, sem pedig későbbi üledékeket nem találunk számottevő kőzetalkotó mennyiségben, csupán karsztos képződményekben kis mennyiségű üledékbizonyító maradványokat, illetve helyenként kvarckavics előfordulásokat találhatunk. A hegység eocénvégi fedettségét feltételezhetjük, így az oligocénban az áthordódott törmelékek részére denudációs felszínt alkot, illetve az oligocén üledékek feltételes fekűjének tekinthetjük. Az eocénra kifejlődő tönkfelszín ellen felhozható az oligocén szárazföld és a tengerek helyzete a hegység területén. Ä középső rész szárazulat marad az oligocén végéig, ami a hegység középső részének még kiemelkedő jellegét bizonyítja. Schréter Z. (1954) a középső eocénra teszi a hegység ferdére állítottságának kialakulását, illetve feldomborodását függőleges elmozdulások hatására. A mai térszínen valóban kinyomozhatjuk egy ÉNy-i pozitív irányú kibillenés geomorfológiai örökségét, amely a mai morfológiai képet helyenként jelentősen meghatározza. E lényeges felszínfejlődési eseményre és geomorfológiai következményeire eddig a terület kutatói nem fordítottak elég figyelmet. Az ÉNy-i és DK-i irányokat a Magas-Bükkben és a hegység más területén is megtalálhatjuk. Az eocénban két ok miatt is korai lenne a felszín ÉNy—DK-i kibillenését feltételezni. Egyrészt az elkövetkező szárazulati időszakok (oligocén—miocén), különösen a miocén eleje elegyengette volna a ferde térszínt, megszüntette volna a délkeleties dőlést. Másrészt az oligocénban a hegység keleti térszínei magasabbak voltak és a nyugati oldalon elhelyezkedő tenger előrenyomulása, majd északnyugatra történő regressziója a Ny-i Bükknek és nyugati előterének mélyebb elhelyezkedését mutatta. (3. ábra). A kibillenés tényét és a felszínfejlődésre gyakorolt jelentőségét elismerjük, de az eocénnál későbbi időszakra kell tennünk. A Sajó menti helvéti barnakőszéntelepek ÉNy-ról, DK felé mutató dőlései szintén későbbi, helvéti időszakot követő mozgásokra bizonyítanak. (Juhász A. 1958/2.) Oligocén Az alsó oligocénban a hegység szélesebb peremeit délen, nyugaton és északon körül fogta a tenger. (3. ábra) K—ÉK felől törmelékáthordódás tételezhető fel a Bükk középső szárazulati területére. Szepesházy K. megfigyelései bizonyítják, hogy a hegység felé a rupéli rétegek szemnagysága csökken, tehát a hegység felé történt az anyagszállítás a környezetből. Telegdi Róth K. feltételezte a Bükk és környezete nagyobb arányú oligocén fedettségét, ha ma már ez oligocén üledékkel nem is bizonyítható, hiszen a miocén felszínfejlődés azokat lepusztította. A középső oligocén tenger kelet felé transzgredált, ezzel leszűkítve a központi szárazulati területet. A felső-oligocénban a tenger ÉNy-ra visszahúzódott és a tengerpart a hegység ÉNy-i peremén rajzolható meg. A Bükk szárazulattá vált. Nagyobb részét tengeri, kisebb részét szárazföldi üledékek takarták. A központi területről feltehetően az eocén takarók lepusztultak a törmelék áthordódási folyamatok következtében. Az oligocén végére a denudáció ÉNy-felé irányult és ezzel a felső eocén óta betakart felszín fokozatosan megtisztult, és a miocén közepéig további trópusi jellegű denudációs folyamatok alakították a felszínt. 462