Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)

maz az absztrakció, annál konkrétabb, annál közelebb van a bázis-ob­jektumhoz. Ezek után most már az a kérdés, hogy hogyan történik az absztrakció­ban (fogalom, absztrakt tárgy, idealizált objektum) rögzített tulajdonságok kiválogatása. A válasz első pillanatra nagyon egyszerűnek tűnik, tudni­illik, hogy a leglényegesebb tulajdonságokat kell kiemelni. Továbbra is probléma azonban, hogy milyen alapon választjuk ki a leglényegesebb tulajdonságokat? Ez ugyanis nem egyszerű feladat, mert a lényegiség gyakran nem ismérve maguknak az anyagi jelenségeknek, hanem attól függ, hogy milyen fajtájú emberi tevékenységbe van bekapcsolódva az objektum, és hogy milyen szempontból tanulmányozzuk, továbbá hogy mi egyáltalán a tanulmányozás célja. Éppen ezért egy és ugyanazon objektum több, eltérő ismérvekkel rendelkező absztrakció bázisaként szerepelhet. A lényeget feltáró absztrakciók az ugyanazon bázis-objektumú különböző absztrakciók közül választhatók, de csak utólag, post festa. Az absztrakció elméletének kidolgozásánál ezek alapján egyik leg­fontosabb feladat annak tisztázása, hogy milyen alapon vonatkoztatunk el valamitől, miközben az elkülönített vonatkozásokat rögzítjük. Ezek­nek a megalapozásoknak három típusát szokás megkülönböztetni: ontoló­gikus, praktikus és metodológiai megalapozások. Az absztrakciók ontológiai alapjainak tisztázása világítja meg, hogy az absztrakciók a valóságnak megfelelnek-e, vagy sem, és hogy minek a tükrözésének tekinthetők. Ezen feladat szorosan összefügg a megisme­rés genezisének vizsgálatával, azzal együtt oldható meg. A praktikus alapokat tisztázva mutatkozik meg, hogy miért vonat­koztatunk el egyes tulajdonságoktól, miközben másokat rögzítünk, miért éppen úgy taglaljuk a valóságot, mint ahogy, és nem másképpen. Ezek az alapok adnak például magyarázatot, hogy éppen a meghatározott spe­cifikumok alapján választjuk ki és hogy nem mások szerint a páros szá­mokat a természetes számok köréből. Vagy hogy miért akkor párhuza­mos két egyenes, amikor, és nem máskor stb. Mindabból, ami a valóságban létezik, a megismerés, a gyakorlat szá­mára leglényegesebbeket absztraháljuk. így az ontológikus és a prakti­kus alapok tisztázása szorosan összefügg, a megismerés célja olyannak megismerni a valóságot, amilyen, hogy ezen ismeret birtokában gyakor­lati tevékenysége során alakítani tudja azt. A különböző absztrakciók tudományba való bevezetésének módszer­tani alapjait tisztázva lehetőség nyílik az absztrakciók képzésének külön­böző módjait logikai formába önteni, ami azt bizonyítja, hogy az absztrak­ció képzésének folyamata mindig szigorú törvényszerűségeknek van alá­vetve. Ezeken az alapokon absztraháljuk és különítjük el a megismerés szá­mára leglényegesebbet és legfontosabbat. Ezek az alapozások mutatják meg, hogy maga az absztrakció folyamata szigorú törvényszerűségeket mutat. Az absztrakció megalapozásának problémái, pontosabban az ontoló­giai alapok szorosan összefüggnek az absztrakció kiinduló bázisát képező objektumok körülhatárolásával. Az absztrakció bázis-objektumai két cso­41

Next

/
Oldalképek
Tartalom