Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1975. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 13)

társaikkal legmélyebben а szülőföldhöz és néphez fűződő hűség és elkötelezettség rokonítja a világirodalom két egyszeri tüneményét: Jeszenyint és Lorcát. Az átváltásélmény legnagyobb költője: Szergej Jeszenyin I. Oroszország hatalmas térképén, valahol az ősrégi Rjazány alatt egy alig észrevehető pontocska jelöli Kosztantyinovót, azt az Oka-parti falucskát, amelyben 1895. szeptember 21-én Szergej Jeszenyin született. A régi falu az Oka meredek jobb partján néhány kilométer hosszúságban húzódott, követve a szelíd dombok hajlatait. Mintegy 600 udvar és ház jelentette a falut, amely elnyúlt a szomszédos Volhona felé, az meg Kuzminszkoje nevű nagyobb falu irányába. [9] Az ismeretlen vándor észre sem vette, hol ér véget az egyik falu, hol kezdődik a másik. Fél százada már, hogy a világ mindpn részéről emberek ezrei érkeznek ide, hogy tiszteletüket tegyék Jeszenyin szülőföldjén, hogy meglátogassák az egykori szülőház helyén emelkedő Jeszenyin-múzeumot, és gyönyörködjenek a költő legáradóbb ihletforrását adó táj szépségeiben. Titkokat is kutatnak, bejárják az emlékhelyeket, hogy a múzeum dolgozóinak szíves segítségével még közelebb jussanak egy nagy költő lelkét felnevelő tájhoz és legnagyobb fiának költészetéhez. Jeszenyin lelki-szellemi önéletrajzát versei őrzik, életének legfőbb eseményeit egy szűkszavú biográfiában örökítette meg. A kétéves kisfiút szülei tehetős nagyapjának a gondjaira bízták, akinek 3 szilaj természetű fia volt. Velük töltötte gyerekkorát, sok felejthetetlen emlék, közös élmény köti nagybátyjaihoz. Még kisgyerek, amikor lóra ültetik és rögtön galoppba ugratják a tüzesvérű paripát, amelynek kantárszárát lélekszakadva szorítja a kisfiú. Úszni is úgy tanították, hogy csónakon bevitték az Oka közepébe és bedobták a vízbe, mint egy kiskutyát. Meg is tanult úszni, 8 éves korában ő helyettesítette nagy bátyjainak a vadászatain a kutyát, a folyóba és a tavakba zuhanó vadkacsákért neki kellett úsznia. [10] A falusi gyerekek szabad életét élte. Sűrű erdő, lápos rét, nyírfás ciheres világa rejtette titkait. A táj és természet lenyűgözte szépségével az eszmélkedő fiút, akinek fizikai erejét is próbára tette a kemény paraszti munka. Kaszálni szeretett, különösen kora hajnalban harmatos füvet a felkelő nap fényében fürödve. Innét valók Jeszenyin költészetének alapvető motívumai: erdők, mezők, kedves nyírfák, a búcsúzó nap fényében megcsillanó ciheresek. Verseiben lelket ölt a táj, átlényegül, érző emberi lényként jelenik meg a növény- és állatvilág: ló, kutya, fűz- és juharfa, mindaz, ami kedves a költőnek. így vall erről a korán nyíló, de élete végéig megőrzött táj szerelemről: „Тот, кто видел хоть однажды / Этот край и эту гладь, / Тот почти берёзке каждой / Ножку рад поцеловать." Szülei tanítót akartak belőle nevelni, beíratták a Spasz-Klepikiben levő alapfokú egyházi tanítóképzőbe. Itt ismerkedett meg Puskin, Lermontov költészetével. Itt vált számára ellenszenvessé a múlt, ekkor fogalmazta meg vágyát a jobb, tisztább élet után felejthetetlen barátjának, Grisa 226