Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

ségét: ,, . . . az anyanyelvet, mint az emberi érintkezésnek legáltalánosabb eszközét, külön iskolai képzésben kell részesíteni." Az anyanyelvet az ember nem az iskolában tanulja: együtt nő vele. Ez a spontán jelleg ,,ujjmutatás" az iskolai anyanyelv tanításához is. Az iskola a tanuló nyelvének átalakításával kezdi munkáját: az élő beszédet betűvé alakítja. Ezt az átalakítást elemzésekkel eszközli. Ezt a folyamatot igyekszik ellensúlyozni a beszéd- és értelemgyakorlatokkal, amivel az élő beszédet fejleszti. Felhívja a figyelmet a helyes beszéd megtanításának szükségességére. Ez a szempont azért is figyelemre méltó, mert erről még eddig kevesen szóltak. Helyesen látja a nyeltantanítás feladatait: a hangtannal kapcsolatban a helyes kiejtés, a szótannal kapcsolatban a pontos jelentés megtanítása, a jelentésváltozások elkülönítése. Eichler Jakab nyelvtanával egy időben jelentek meg Halász Ignác nyelvtankönyvei [63]. Ezeket ismertetve Balassa József megállapította, hogy iskolai magyar nyelvtanokban irodalmunk nem szenved hiányt. Minden fajú iskola számára elég nagy számmal jelentek meg a különböző rendszerű és irányú könyvek, úgy hogy minden tanár találhat a maga tudásának és ízlésének megfelelő tankönyvet [64]. Ez a megállapítás rendkívül figyelemre méltó, mivel bizonyságul szolgál arra, hogy nyelvtani szakirodalmunk egyáltalán nem volt egységes sem színvonal, sem a nyelvi normák szempontjából, sem módszeres feldolgozás tekintetében. De napjainkban az is elképzelhetetlen, hogy a „tanári ízlés" döntő tényező lehessen egy-egy könyv felhasználásában. A tanári szaktudás jelentőségének hangoztatását külön nem emelem ki, hiszen a tanári munka színvonala minden időkben, napjainkban is, a tanári egyéniség függvénye volt. Mindenesetre kétségtelen, hogy Halász könyvének anyagában értékesítette a nyelvtudomány eredményeit. De már egyre inkább előtérbe kerül a módszer kérdése is, és többen a tanítás eredménytelenségének okát a módszer tisztázatlanságában látják [65]. Éppen ezért újra hangoztatni kezdik a szemléltetés szükségességét. „A szemlélet a tudás embriója" —• írja Róvó Lajos [66]. Fontos — írja tovább —, hogy a szemléltetés eszköze a tanítási anyag körének megfelelő egész konkrét világ. Igen fontos az eredményesség szempontjából a szemléltetés menete is. A tervszerű és következetes szemléltetés az újkor iskolájának legnagyobb vívmánya a régivel szemben. Az elvek azonban csak meglehetősen lassan tisztázódtak, és újabb és újabb próbálkozásokkal keresték az új utat. A nyelvtantanítás nemcsak a nyelvészek szívügye volt: Gaál Mózes kis, közlő stílusú nyelvtankönyve (1899 ) [67] is bizonyítja, hogy nem volt külön író, irodalmár, nyelvész. A századforduló idején megjelent Pedagógiai kalauz [68] egyik fejezetében a tantárgyak tanításának módjáról adott jó tanácsokat. A magyar nyelv tanításának célját a szóbeli és írásbeli kifejezőkészség fejlesztésében jelölte meg. Mint az egész népiskolai tanítás, a magyar nyelvi oktatás is a nemzeti, vallásos és erkölcsös nevelés szolgálatában áll. A nyelvtantanítás célját így jelzi: szabatosan és helyesen írni, mások beszédét, írását megérteni. — A nyelvtani oktatás kiindulópontja szerinte az olvasmány nyelvtani elemzése, fő eszköze a mondatelemzés. „A középiskolai „Utasítások" követelménye szabjon határt sok tanító grammatizálásának." 8* 67