Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

közeledő elé mer állani; aki az összeomlott hadsereget akarja megmenteni, az ne felejtse el, hogy a militarizmus romjai fogják eltemetni. A forradalom legnagyobb vívmánya a hadsereg megszüntetése volt, s azoknak, akik a hadsereg visszaállítását, vagy demokratikusabb formában való megszervezését akarják, ellenforradalmat készítenek elő, mert a hadsereg csak a reakció szolgálatában állhat, a demokráciának, a népuralomnak nincsen szüksége hadseregre, mely csak a dinasztiák és oligarchák imperialisztikus tébolyát szolgálta. A katonai forradalom a világ valamennyi államában meg fogja szüntetni a hadsereg abszolutizmusát. Amerikának és Angliának még annyi ideje sem marad, hogy visszatérhessen a zsoldos hadseregre. Az antantmilitarizmus legyőzte a központi hatalmak militarizmusát, hogy azután ugyancsak belső, forradalmi erők hatása alatt elkövethesse az öngyilkosságot, mert máris bizonyos, hogy önmagát fogja elpusztítani. Az összeomlott monarchiából keletkezett apró államokat még mindig imperialista, imperialisztikus szellem vezeti, nyílt ambíciójukat integritásnak és más hangzatos neveknek keresztelik el, holott a valóság az, hogy ragaszkodnak a militarizmushoz, mely legjobban felel meg az egyéni érdekeknek és öncéloknak. Hiszen, ha Magyarország komolyan veszi az elszakadni készülő nemzetiségek törekvéseit, nem kellene egyebet tenni, mint föláldozni a nagybirtokot, a föld legyen azé, aki megműveli, s így a nemzetiségi mozgalom nagybirtokos vezetői kezéből kiesne a vezetői szerep, az a román, tót vagy szerb paraszt, aki 20—30 hold föld ura lesz, nem fog soha kikívánkozni egy olyan hazába, ahol a legteljesebb nyomorúság vár reá. A monarchia romjain keletkezett új alakulatokban, ahol kétségtelenül egy pillanatra megszűnt a militarizmus, annak egy esetleges radikálisabb formájával, a néphadsereggel sem akarnak kísérletezni. Pedig a néphadsereget a polgári köztársaság bármikor imperialista érdekek szolgálatába állíthatja, és veszedelmes militarizmussá válhat, és minden haladásnak ismét kerékkötője lehet. Ki tudná biztosítani, hogy a néphadsereget egy még nem szocialista társadalomban ne a nép, a munkásnép ellen használják fel. Egy ilyen hadsereg megszervezésével újabb hivatalok keletkeznek bürokratikus tendenciával, aminek következményeképpen megjelenne a korrupció; a néphadsereg cselekvési vágyáról pedig gondoskodna a kapitalizmus. Keresni kell tehát egy olyan formát, mely a mai kapitalisztikus társadalomban mint társadalmi szerv már fennáll és amely — habár semmi köze a militarizmushoz — a közbiztonságnak és közrendészetnek már a forradalomban is legjobb támaszul szolgált. Itt, a munkásság nemzetközi szakszervezeteire gondolunk, ahol már befejezték a toborzási munkálatokat és újabb organizációra nincs szükség. A katonai forradalomból megizmosodva kerültek ki a munkásszervezetek, mert a militarizmus megszűnt, s hatalmát átadta egy tökéletesebb társadalmi szervnek, a szervezett munkásságnak, mely a társadalmi fejlődésnek természetes következményeként minden hatalomnak örököse. Ez a hatalmas nemzetközi munkáshadsereg az egyetlen biztosítéka a világ.321