Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

gvűjtenénk ezeket a költeményeket elég vaskos kötetet kapnánk, amelyek között az olvasó találhatna sok szép megindító verset az ébredő szerelem megérzéséről, finom hangú megváltásáról, avagy a szerelem mindent betöltő öröméről, fájdalmas kiábrándulásokról, a szerelem gyötrelmes kínjairól vagy éppen éltető erejéről. Jevtusenko néha futó kalandjait is rímekbe szedte, s ezek a vers-vallomások is rengeteg vitára adtak okot a maguk idejében. Ez volt az az eset, amikor Jevtusenko verseit jogosan marasztalták el. De akkor sem mindig azért ítélték el, amiért megérdemelte volna. A kritikák egy része azért támadta ezeket a költeményeket, hogy bennük a költő túlságosan őszintén ír ilyen „kockázatos és sikamlós" témákról. Pedig hát a művészetben nem lehet sem tilos téma, sem kényes kérdés, ha valóban művészet az, ami előttünk áll. Jevtusenko természetes akart maradni, szembeállt az idealizált, irreális hős eszményével. És bár igaza volt, ez a természetesség mégis rossz irányba vezette. A költő végül is csak demonstrált, de nem tudatosított. A természetesség öncéllá vált számára, és nemcsak eszköz maradt, amellyel megmagyarázhatná az emberi viszonyok bonyolultságát- Miután elmondta azokat az ellentétes érzéseket, amelyek benne kavarogtak, már úgy vélte, hogy ezzel feladatát megoldotta. Kifejezte őket, és ki is elégült ezzel, és nem érezte belső szükségét annak, hogy valamilyen emocionális következtetést vonjon le. Emiatt a reális erkölcsi konfliktus a költő tolla alatt helyenként sikamlós történetté alakul át. Jevtusenko sokkal határozottabban, mint más fiatal költők, elvetette a konfliktus nélküli lírát. Körülötte is, benne is minden vitázott és öszszeütközött, és egyáltalán nem törekedett arra, hogy elrejtse az olvasó elől a rajta eluralkodott disszonanciát, az egyértelműség hiányát. Az olvasóknak megtetszett verseinek ellentmondásossága, habár ez — különösen az első időkben — túlságosan leegyszerűsített, gyerekesen nyers volt. Ebben az időben még csak közeledett ahhoz, hogy megértse az élet drámaiságát. Sok kitűnő verset is írt Jevtusenko a szerelemről. Az a tény, hogy ebbe a témakörbe bekerültek olyan versek is, amelyek nem annyira a tiszta szerelemről, mint inkább a szerelmi kalandokról szóltak, semmi esetre sem fedheti el és nem feledtetheti Jevtusenko intim lírájának valódi érzelmi gazdagságát, amelyet sok finom hangú költeménye példáz, mint a Találkozás előtt, A parkban, Keringő a fedélzeten, Bűvölő, Benned nincs semmi tettetés, Nagy vagy a szerelemben, Csendes folyó, Szerelem, Jégcsapok finom zaja, s mások. Különösen jól sikerült verse Az éveim Őrzik című, amelyben mesterien keveredik a gyöngédség és a férfiasság, az ujjongás és a düh. Sőt a kedvessel folytatott beszélgetésbe belekondul a történelem is. Az éveim őrzik az éveidet Harminchárom éved sok nagysúlyú terhe, mit hordozol, és mi örökre feledve, — enyém, — őrzi szívem, e sziklaüreg. .221