Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

Az irodalmi rovat vezetője, Taraszov elolvasta a verset, aztán elkérte valamennyi költeményemet, végül újra visszatért az elsőre; a Kétfajta sport-ra: — ez a legrosszabb az egészből, de ez nekünk való . . . És ráírta a régóta áhított varázsszót: „Szedésre". És már ment is vele. Még visszaszólt: — Csak aztán nehogy a fejébe vegye, hogy olyan fene jók a versei. Egy-két erős sor akad bennük itt, meg ott" [2]. Ezek a gyerekfejjel írt versek — bár sokszor természetszerűleg öszszecsapottnak, primitívnek hatottak — arról tanúskodtak, hogy a költőiség bizonyos jegyei már megtalálhatók voltak Jevtusenkóban. Első verskötetét gyors egymásutánban újabbak követték, mint a A harmadik hó (Третий снег 1955),ígéret (Обещание 1957), Különböző évek versei (Стихи разных лет 1959), íj és lant (Лук и лира 1959), Alma (Яблоко 1960), Integető (Взмах руки 1962), Gyengédség (Нежность 1962), Postahajó Катер связи 1966), hogy csak a legismertebb szovjet kiadások közül említsünk néhányat. A magyar nyelvű válogatások közül — amelyek az említett kiadványok alapján készültek — a Rakéták és szekerek (1963) a legnépszerűbb. A bátor, szókimondó költő aztán hirtelen felfedezi a kimondott szó varázsát. 1955-ben, az első Költészet Napján több százan biztatták a könyvesboltban dedikáló poétákat: „Jöjjenek ki!" Jevtusenko rögtön vállalkozott, s a könyvüzlet előtt elszavalta egyik költeményét, s ezzel kezdetét vette költői-színészi pályafutása. Először csak hazájában lépett fel, később számos országban csillogtatta költői-előadói képességeit. Nem egyszer tízezres hallgatóságot bűvölt el merészen szárnyaló hangjával. 1961ben több mint kétszázszor állt közönség elé. A kettős művészi tehetsége ugyancsak Majakovszkijjal rokonitja. E rövid kitérő után, visszatérve Jevtusenko korai lírájának elemzéséhez, feltétlenül hangsúlyozni kell, hogy költészete minden nyilvánvaló gyengéjével együtt törvényszerű jelenség volt. Irodalmi szárnypróbálgatása egybeesett a lenini normák újjászületésének korszakával. Neki nem jelentett problémát a múlttól való búcsúzás, a múltnak az átértékelése. Éppen ezért nem véletlen, hogy éppen Jevtusenko lírájában — amint kor- és sorstársaiéban is — fejeződött ki a legszemléletesebben a dogmatikus gondolkodás és az előítéletek elleni harc. Innen adódik ifjúi heve, bátorsága, olthatatlan szomja, amely egész irodalmi tevékenységét jellemzi. És ez a forrása annak is, hogy megveti az álszenteskedést és a képmutatás minden fajtáját. Ha politikai állásfoglalásában olykor téved is, segíteni akaró őszintesége nem vitatható. Egyik legkiválóbb korai versében — amelynek első sora egyúttal címül is szolgál — a költészetet találóan csatához hasonlítja, amelyben nincs pardon, s neki és ifjú költőtársainak a harcot vállalni kell. .214