Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

Rozsgyesztvenszkij, a jeszenyini minták nyomdokain induló költőpalánta, Andrej Voznyeszenszkij, aki a technika és a humán tudományok szintézisével kísérletezett néha bizarrnak ható verseiben, vagy Bella Ahmadulina — Jevtusenko egykori felesége —, aki a lágyabb, érzelmesebb megfogalmazások hívének mutatkozott. Korántsem teljes a névsor, csupán a legközismertebb és legnépszerűbb nevek közül soroltunk fel néhányat. Hasonló megújulási folyamat — a lírával szinte párhuzamos — kezdődött a prózában is. A különféle szerkesztésmóddal kísérletező Vlagyimir Tyendrjakov, a lírai hajlamú novellista Jurij Kazakov, az orvosból íróvá „avanzsált" Vaszilij Akszjonov s mások a költőkkel együtt és egyszerre léptek elő az ismeretlenség homályából, s a nagy közös cél megvalósításáért szálltak síkra; a valóság kendőzetlen ábrázolásáért és egy újfajta, lakkozásmentes művészet megteremtéséért. I. Jevgenyij Jevtusenko neve szinte már az egész világon ismert volt. mikor 1962 szeptemberében a Voproszi lityeraturi című folyóirat több kérdést intézett a költőhöz. Többek között az egyik így hangzott: „Milyen élettapasztalat előzte meg az ön irodalmi tevékenységét?" A válasz így hangzott: „Akkoriban úgy tűnt nekem, hogy van bizonyos élettapasztalatom. Első könyvem a Jövendő felderítői, amely tartalmának megfelelően égszínkék borítólappal jelent meg, éppen ezzel az önhittséggel volt tele. Az igazi élettapasztalat azonban később jött meg, amikor az élettől kaptam az első leckét: a szenvedést, az önmagamban való kételkedést, amikor sok emberben csalódtam. De az érettség azt is jelenti, hogy képesek vagyunk meglátni az emberekben a jót is, és harcolunk is ezért a jóért. És ezért maradtam én optimista. De az én optimizmusom most már nem égszínkék vagy rózsaszín. Az összes létező színek benne vannak, beleértve a feketét is. Ezért azt kell mondanom, hogy az én igazi élettapasztalatom nem előzte meg irodalmi munkásságomat, hanem egy kissé lemaradt mögötte." Ezek őszinte, világos szavak, amelyeket nem szabad szem elől téveszteni a költőről való véleményformáláskor. Jevtusenko első zsengéinek megjelenése óta immár több mint két évtized telt el, s azóta a több szempontból is stílust és hangot változtató kitűnő költő neve gyakran megjelent a szovjet és külföldi sajtó hasábjain. Annak idején hozzánk csak a letompított foszlányok jutottak el a Jevtusenko körüli heves vitákból, mégis nálunk is óriási érdeklődés nyilvánult meg minden egyes hozzáférhető költeménye iránt. Fényesen bizonyítja mindezt az a tény is, hogy akkoriban a Mai orosz líra című kötet napok alatt elfogyott. Alkalmasint az utóbbi évek szovjet irodalmában alig volt mintaszerűbb példája annak, hogy az olvasók felismerése néha mennyire megelőzi a kritika elismerését. Neve körül hosszú évekig alig halkultak a heves viták, százezres példányszámban kiadott könyveit azonnal szétkapkodták — ez a költészet történetében nem mindennapos dolog —, szavalóestjein pedig egymás hegyén hátán álltak az emberek. .212