Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1974. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 12)

politika bukásával", elemzi a magyar—délszláv viszony alakulását, majd a magyar integritás kérdésével foglalkozik, egy írásban pedig — A magyar forradalmi sajtó volt a címe — azt fogalmazta meg: mit jelentett a magyarság történetében, hogy a Parlament épületén — amelyben „egy évtizeden át a fekete ezredes és miniszterelnök, gróf Tisza basáskodott" — a köztársaság kikiáltását követően „vörös zászló leng". A sokszázados szenvedés „felgyülemlett hullámai — írja — leromboltak minden akadályt, szétzúzták" a régi világ „minden bástyáját, s a köztársaság utáni mámoros vágyakozás megsemmisítette azt a parlamentet, amely oly hosszú időn át a habsburgi—Ferenc József-i börtönök és akasztófák bűzét árasztotta." Rendkívüli politikai tisztánlátásra és tájékozottságra vallanak e cikk további részletei is. Méltatja a Habsburg-dinasztiától való elszakadás tényét s jelentőségét, majd az egykorú magyar sajtó forradalomról szóló tudósításaival, kommentárjaival kapcsolatos fenntartásait fogalmazza meg. Mint a forradalmat megelőző idők magyar társadalmi viszonyainak, a politikai erők és ellenerők küzdelmének útvesztőiben járatos publicista, s már a szocializmus eszméit magáénak valló író érthető elégedetlenséggel szól a magyar sajtó pálfordulásáról. „Bámulatba ejt bennünket — írja — a klérus, az arisztokrácia és a bankárok sajtójának hangja. Ezek, a Dráván túli, mindenképpen veszélyes és sötét elemek, melyek oly nagyszerűen tudtak a kényelmes dualista rendszerhez simulni, ma . . . radikálisabbak a radikálisoknál. Mintha semmiféle történelmi bűntettet nem követtek volna el a sajtót finanszírozó urak, mintha a magyar oligarchia mindig csak egyetlen célért küzdött volna: megszabadulni a Habsburgoktól. Ez a reakciós sajtó ma lelkesen ujjong és a köztársaságot glorifikálja . . ." Jogos fenntartások és jogos kritika volt. A forradalom vívmányaiért aggódó Krleza szavait számtalan egykorú hazai, magyarországi adat támaszthatja alá, Károlyi Mihály és Ady Endre például a Krlezáéval egybehangzó módon fejti ki az uralkodórétegek által szubvencionált reakciós magyar sajtónak a forradalom első napjaibani színeváltozásával kapcsolatos véleményét. Károlyi Mihály pl. azt írja le visszemlékezéseiben, hogy amikor „a forradalom utáni első napokban a Nemzeti Kaszinóban megjelent. . ., tolongott felé ... az egész grófi társaság" és valamenynyi kezet akart vele szorítani. Krleza egész csokorra való példát gyűjt egybe ebből a sajtóból, figyelmeztetve: milyen momentumok alapján tartotta veszélyesnek ezt az említett színeváltozást. „Tisza egykori sajtóorgánuma, Az Újság — írja — Hock Jánoshoz, Károlyi pártjának egyik vezetőjéhez ír dythirambust és azt állítja, hogy a forradalom azoknak a magyar hősöknek véréből született meg, akik négy éven át ontották vérüket a szabadságért. A hatvanhetes katolikus Alkotmány . . . azt írja, hogy az undok régi parlament összeült, hogy harakirit kövessen el magán és porba hulljon. És a főrendiház — ez a hullakamra —, amely már régen értelmetlen volt, összeomlott. A Wekerle-féle revolverlap, A Nap szerint befejeződött az átkos és undorító reakciós régi Magyarország agóniája, mely oly hosszú időn át szívta e büszke föld legegészségesebb nedveit. Az ókonzervatív és sovén Andrássy orgánuma, a Magyar Hírlap a bukott imperializmust tá.171