Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1973. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 11)

Dr. Nagy József (szerkesztő)—Friedrichné dr. Kovács Irén—dr. Nagy Andor— Rátkai István—Somos János—Szabó Endre—dr. Szűcs László: Az általános iskolai tanárképzés 25 éve az egri Tanárképző Főiskolán

tanulópárok beosztását, ahol egy jó tanuló mellé egy vagy két gyenge tanulót osztottak be. A minisztériumi utasítás fontos politikai feladatként jelölte meg a diákszállókkal való foglalkozást is. A diákszállók helyzete ugyancsak egyik fájó pontja volt a főiskolai oktatásnak is. 1951-ig a kollégiumok jelentős nevelési szerepet játszottak a főiskola életében mind politikai, mind közösségformáló szempontból. 1951-ben a kollégiumok helyett kialakuló diákszálló-rendszer ezt a feladatot nem tudta betölteni. A diákszállók lényegében valóban szállók voltak, ahová a hallgatók csupán bejártak aludni, egyébként az ifjúság életének minden tevékenysége a főiskolán belül folyt le. Maga ez a helyzet jelentős közösségi nevelő tényezőtől fosztotta meg a főiskolát akkor, amikor az ifjúság közösségi és politikai nevelésére a korábbiaknál is sokkal nagyobb szükség volt. A főiskolai oktató-nevelő munkát nemcsak a kétéves képzés befolyásolta negatívan, hanem a nagyarányú hallgatói létszámingadozás is. Az 1950—51-es tanévben az összhallgatói létszám még 400 körül volt, 1952-ben már több mint 300 elsőéves hallgatót vettek fel, 1953-ban pedig az összhallgatói létszám két évfolyamon megközelítette a 750-et. Tehát évről évre 100—150 fővel növekedett a beiskolázott hallgatók száma. Az Oktatásügyi Minisztérium azzal indokolta a nagyarányú felvételi keretszámemelést, hogy nagy szükség van az általános iskolai szaktanárokra, és így feltétlenül indokolt, hogy a főiskolák kapacitásuk végső határáig felvegyék a főiskolára jelentkező érettségizett fiatalokat. A létszám ilyen nagy arányú megduzzadása szükségessé tette a tanári létszám állandó emelését is, zsúfoltakká váltak a diákszállók és a főiskola épülete is lassanként kezdett szűkké válni, ami kezdettől (1949) fogva alig felelt meg arra a célra, hogy egy felsőoktatási intézmény legyen. 1953-ban a megszüntetett szakérettségis kollégium 7 helyiségét a főiskola megkapta oktatási célokra, és átmeneti jelleggel ide telepítették a matematika és történelmi tanszéket. A hallgatói létszám megállapítása azonban nem nyugodott reális alapon. Végeredményben a főiskolai tanárképzés egész eddigi periódusában nem határozták meg a tényleges általános iskolai szaktanári szükségletet. 1951—53-ban azért kellett a maximális hallgatói létszámot felvenni, mert rendkívül nagy volt a szaktanárhiány, 1953 őszén viszont már kiderítették, hogy az általános iskolai tanárhiány megszűnt és lényegében nincs szükség az általános iskolai tanárképző intézmények, pedagógiai főiskolák további működésére. 1953—54 telén kiéleződött a harc a főiskolák fennmaradásáért, mely harc egyik oldalán az egyetemek képviselői, vezetői álltak, azt hirdetve, hogy a kétéves általános iskolai tanárképzés nem kielégítő, nem oldja meg a problémákat, ugyanakkor azt állították, hogy az egyetemek kellő számú tanárt tudnak képezni nemcsak a középiskolák, hanem az általános iskolák számára is. 1954. február 11-én az Oktatásügyi Minisztériumban Erdei-Grúz Tibor miniszter elnökletével megtartott kollégiumi ülésen vitatták meg a tanárképzés ügyét. Az előterjesztésben úgy vetődött fel a kérdés, hogy a pedagógusképzés tervezése nem volt reális, túl nagyra méretezték, és a jelenlegi ütem mellett csupán az egyetemeken több ezren végeznek peda25