Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

melyek Eötvös halála után, a nemzetiségek ellen irányuló tendenciájuk mellett a magyar népoktatás szintjét is igen alacsony fokon tartották [14]. A nacionalizmus, klerikalizmus, a monarchikus szemlélet hatja át a korszak tanterveit és tankönyveit. Amikor pl. Franciaországban törvény tiltja az iskolai vallásoktatást [15], nálunk minden tanterv ezzel kezdődik. Igen vázlatosan így festett a sokat szidott liberalizmus és talán ez a pár tény is utal arra, hogy valójában nem az okokat, hanem olyan területet kerestek, melyre ráfoghatok, mind az említett és a továbbiakban még elemzésre kerülő hibák és hiányosságok. „A nemzeti nevelés elhanyagolása, a nemzeti eszménybe vetett hit felszámolása, a vallásos érzés ápolásának elhanyagolása" mellett a liberalizmus másik nagy bűne, hogy túlságosan demokratikus szellemet engedélyezett, teremtett, illetve valósított meg. Ennek egyik kézzelfogható jeleként emlegetik számtalan helyen, hogy az értelmiségi pályára történő emelkedést lehetővé tette olyanok számára is, akik nem tartoztak a „magyar történelmi értelmiséghez". Miután azzal nem nagyon lehetett „vádolni" a liberalizmust, hogy a munkás- és paraszttömegek értelmi színvonalát növelte, s ezek a rétegeik veszélyeztették volna a „történelmi értelmiség" pozícióit, azt a vádat hangoztatják, hogy a nemzetiségi értelmiséget fejlesztette. Aíkiadmak kult úr politikusok, így például Komis Gyula, aki a hazai zsidóság, mint nemzetiség értelmiségi pályákon való előretörését a liberalizmus egyik legsúlyosabb következményének tartja, „...ez a . . . bevándorolt tömeg már a következő generációban értelmiségi pályára emelkedik. . . kiszorította a magyar intelligenciát, sőt fölös számú zsidó érelmiségi proletariátus támadt, melynek szellemi energiája aztán forradalmi tevékenységben vezetődött le" [16] — írja s ezzel nemcsak a liberalizmus demokratizmusát vádolja, hanem azt is bizonyítani akarja, hogy a forradalmi mozgalom lényegében nem is a magyar munkás- és paraszttömegek harca volt a burzsoá rend ellen, hanem egy maroknyi, jórészt a vezetésből kiszorult zsidó értelmiségi bomlasztó tevékenysége. Azt aligha lehetne vitatni, hogy a nemzetiségi értelmiség kialakulása a kiegyezés után erősödő tendenciát mutatott. Ez azokban nem egyszerűen csak a liberalizmus velejárója, hanem jelentős részben annak a következménye, hogy a magyar uralkodó osztály, éppen a liberalizmus elveinek sárba tiprásával, a nemzetiségi értelmiség elmagyarosítására törekedett. Ennek érdekében a múlt század második felében jelentős beruházásokat eszközölnek 'nemzetiségi területekein. Tantervek, rendeletek szabályozzák az elmagyarosítási törekvést, s ez váltja ki a nemzetiségek ellenállását, akik azután kihasználva az elmagyarosítás érdekében nyújtott nagyobb arányú kulturális lehetőségeket, erőteljesen kezdik fejleszteni saját értelmiségüket. Ami pedig Komis megállapításait illeti, ezekben — bár igyekszik elkerülni — önmagának mond ellent, amikor a „fölös számú zsidó értelmiségit" említi. Nincs fölös számú kiszorított „történelmi értelmiségi", ha a kiszorultak mind zsidó származásúak. Az értelmiségi pályákon dolgozók tehát nem szorították ki senkit, s ha hozzávesszük, hogy az általa említett értelmiségi pályán dolgozók olyan állásokat töltenek be, amelyeket a magyar értelmiség nemcsak hogy nem akar (ipari, kereskedelmi munka23