Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

Az elsődlegesség kérdése a töltés-erőtér vonatkozásában is fellép: vajon a töltések keltik-e a teret, vagy fordítva: a töltések csupán a tér „szingularitásai", vagyis kitüntetett helyek a térben. Az elektrodinamiká­ban is felvetődhet ez a kérdés. Mivel az anyag belsejében levő megvál­tozott elektromos és mágneses térerősséget polarizációnak, illetve induk­ciónak nevezzük, akkor kérdés, melyik az elsődleges a másikhoz képest, a polarizáció az elektromos térhez képest, vagy fordítva, illetve az induk­ciós vagy a mágneses tér? Mivel igazoltuk, hogy az elektromágneses terek ugyanúgy, mint a töltések, az anyag különböző megjelenési formái, általában együtt fordul­nak elő, átalakulhatnak egymásba, hatnak egymásra, így egyik sem elsőd­leges a másikhoz képest. Vannak olyan körülmények, amikor a töltésekből következtetünk a terekre, s van, amikor fordítva [7], E rövid fejtegetéssel a mezőelméletről csupán azt próbáltuk érzékel­tetni, hogy a bennünket körülvevő individuális tárgyak az anyagi való­ságnak nem egyedüli megjelenési formái. A különböző anyagi megjelenési formák között a modern fizika szoros kapcsolatot talált, s ez elsősorban a világ anyagi egységének tudományos, gyakorlati bizonyítékául szolgál. Ezek a kutatások nem az anyag fogalmát egészében, hanem az anyag létezési módjáról, létformáiról szóló felfogásunkat befolyásolhatják [9]. IRODALMI UTALÁSOK [11 Dr. Fényes Imre: A fizika és világnézet (Kossuth Könyvkiadó, 166. 126—134. o.). [2] Jay Orear: Modern fizika (Műszaki Könyvkiadó, Bp. 1966. 137—140. oldal). [3] Dr. Budó Ágoston: Kísérleti fizika II. (Tankönyvkiadó, Bp. 1968. 50—84. oldal). [4] Dr. Pogány Béla: Az elektromágneses tér (Bp. 1927. Az Atheneum Irodalmi és Nyomdai Rt. kiadása. 172—179. oldal). [5] Dr. Novobátzky Károly: A relativitás elmélete (Tankönyvkiadó, 1963. 105—112.0.). [6] Müller Antal: Mezőelmélet és energetizmus (Magyar Filozófiai Szemle, 1965., 6. sz.). [7] Fáy Gyula: Korunk fizikai világképének alapjai (Tankönyvkiadó, Bp. 1966. 76— 81. oldal). [8] Walter Hollitscher: A természet tudományos világképe (Gondolat Kiadó, Bp. 1961. 127—138. oldal). [9| Müller Antal: A matematika-, fizika- és kémiatanítás világnézeti kérdései II. (OPI. 1967). IRODALOM [1] Engels: A természet dialektikája (Szikra, Bp. 1950). [2] Hörz, H.: Világnézeti képzés és nevelés a fizikában (Mathematik und Physik in der Schule, 1963. No. 6). [3] Marx György: Túl az atomfizikán (Gondolat Kiadó, 1961). [4] Lenin: Materializmus és empiriokriticizmus (Szikra Kiadó, 1949). [5] Dr. Ákos Károly—Lukács József—dr. Nemeskéri: Világnézeti nevelésünk termé­szettudományos alapjai II. (Tankönyvkiadó, Bp. 1963). 429

Next

/
Oldalképek
Tartalom