Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

Az új rendszer kidolgozója N. Chomsky és G. A. Miller [23]. Mindketten élesen bírálták az Osgood-i beszédlélektant. Elméletük a beszédet aktív értelmi tevékenységként fogja fel, s mivel tudatosult vagy analógiák formájában automatikusan rögzített véges számú szabályok birtokában végtelen számú új nyelvi közlés lehetőségét hangsúlyozza, az előbbi elméletnél elfogadhatóbban magyarázza a nyelvelsajátítás, a beszédképesség belső mechanizmusát. A KÖ és T lélektani valóságát számos kísérletben igyekeztek bizonyítani a generatív nyelvészet hívei. Boomer [24] kísérlete a következőképpen bizonyította ezt: abból indult ki, hogy a beszédszünetek rendszerint valamely grammatikai egység (clause, ami megközelítőleg megfelel a szószerkezetnek) közé esnek. Következtetése: a beszédnek ezek a szüneteik közti egységei tulajdonképpen a KÖ-t alkotják. Fodor és Bever [25] a kísérleti személy (ksz) egyik fülével beszédet hallatott, a másik fülbe éles csattanó hangokat juttatott szabálytalan időközönként. Ezután a ksz a kísérletezőik kérésére megpróbálta lokalizálni a csattanásokat. Azt vallotta, hogy azok a szünetekre estek (vagyis а КОчк közé). Gough [26] a transzformációs elv lélektani realitását bizonyítandó kimutatta, hogy a hallgató rövidebb idő alatt fogja fel az aktív állítmányú mondatot, mint a passzívat, az állító mondatot könnyebben, mint a tagadót. A szerző feltételezi, hogy a transzformákat értelmük felfogása közben a hallgató visszaszerkeszti elemi mondatokká. Slobin {27] kísérlete azonban csak részben igazolta Gough feltevését, mivel néhány közléstípus verifikálásának magyarázatához elégtelennek bizonyult a T elmélete. A szerző négy mondattípust — egyszerű kijelentő (vagyis elemi), passzív, tagadó és passzív-tagadó — verifikáltatott 16 ksz-lyel oly módon, hogy a ksz-nek egy gomb lenyomásával kellett jeleznie: az elhangzott közlés tartalma megfelelt az egyidejűleg felmutatott kép tartalmának. A közlések között voltak ún. megfordítható és megfordíthatatlan (reversible, non-reversible) mondatok is* A megfordítható mondatok verifikálása minden ksz-nél több időt igényelt mint a megfordíthatatlanoké. Ez azzal magyarázható, hogy a mondat alanyának és tárgyának gyorsabb felismerését a mindennapi tapasztalat is támogatja a megfordíthatatlanság esetében. A megfordíthatóság esetében viszont morfológiai és mondattani elemzésre van szükség a mondatrészek azonosításához. Ezen elemzés funkciója (mutatója) a két közléstípus felfogásának időkülönbsége. Mivel pedig a megfordíthatóság—megfordíthatatlanság nem grammatikai, hanem szemantikai—logikai kérdés, leszögezhető: valamely közlés felfogása nemcsak grammatikai, hanem grammatikai, lexikai-logikai elemzés egyidejűleg. Osgood, akinek elméletét a generatív grammatikusok elvetették, belátva elméletének bizonyos nyelvi tényekre (a nyelvelsajátításra) való alkalmazhatatlanságát, kísérletet tett a két elmélet szintézisére. Rámutatott, hogy a feltételes valószínűség elve szerint nemcsak a szavak között alakulhat ki asszociatív kapcsolat, hanem a szerkezettípusok között is. «Megfordítható a közlés -aikkor, ha az -alany és tárgy felcserélésével kapott mondat tartalmilag megfelel a tapasztalati tényeknek: ,,A vadász üldözi ,a bölényt" *• ,,A bölény üldözi a vadászt." Ez a közlés viszont megfordíthatatlan: „A vadász tisztítja fegyverét." 248