Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

(На площади и за рекой) с. novellája életkép a háború utolsó napjáról. Bár e szomorú korszak elég távol áll tőle —• akkor még csak 10—13 éves volt — mégis a háború elég emlékezetes maradt Akszjonov nemzedékének is. A felsoroltakon kívül Akszjonov még jó néhány elbeszélést alkotott, de azok a tematika, az írói megoldások és a művészi ábrázolásmód tekintetében legtöbbször az elemzett művekhez hasonlóak, illetve nagyon közel állnak hozzájuk. III. Akszjonov elbeszéléseinek a középpontjában, bármilyen eseményt, színteret is ábrázolnak, mindig izgalmas lelki folyamatok, közismert emberi gondok, nehéz döntések vagy éppen boldog pillanatok állnak. A főhőse legtöbbször a küzdő, vajúdó, a váratlan eseményektől összekuszált jelenben gyakran bizonytalankodó, máskor magára találó 'kortárs, akinek az íróval „azonos a vérképlete". Legtöbbször elkerüli a könnyedebb, happy end-es megoldást, s sokszor ott fejezi be novelláit, ahol hőse felismeri előbbi életének tévedéseit, magára erőszakolt nemtörődömségének tarthatatlanságát és gondolatban már döntött amellett, hogy életén változtatni fog. Elbeszéléseiben kevés a leírás, a szép jelenetek ismétlődő sorjádztatása, s figurái röviden is csak annyit érintkeznek egymással, amennyit az események kibontása feltétlenül megkíván. A tájleírást — amely általában az orosz próza egyik ékessége, s a fiatalabb nemzedék tagjai is, főleg Jurij Kazakov, művészien alkalmaznak — a minimumra csökkenti. Hősei nem gyönyörködnek hosszasan a sokszínű természetben, csak a rohanó városi ember szemével nézik. Akszjonov nyelve kimondottan modern. Erős mértékben használja az ifjúság körében jelentősen elburjánzott zsargont, sőt sokszor — a pontosabb jellemzés céljából — belesző figurái nyelvébe egészen különleges jasszkifejezéseket is. A fura szókapcsolatok néha nehezítik a megértést, de feltétlenül élénkítik a cselekményt, színesítik az író stílusát. Akszjonov általában nem viszi túlzásba a nyelvi „modernizmusokat". Egykor tréfásan azt mondták az íróról, hogy 1963-as írásaiban a 64-es Moszkva nyelvén beszél. Akszjonov elbeszélései erényeikkel és hibáikkal együtt a modern szovjet irodalom tipikus jelenségei. Az akszjonovi novellisztika fejlődése nem csupán önmagában érdekes, hanem azért is, mert lényeges jegyeiben tükrözi egy egész nemzedék irodalmát. Kezdetben ennek az irodalomnak a hőse, tipikus jelensége a lázadó, elégedetlen fiatal. Ez a tendencia a későbbiek folyamán egyre inkább háttérbe szorul és előtérbe kerül az élet pozitív alapjainak a ikeresése és igenlése. Természetesen ezt nem lehet egységes folyamatnak felfogni, hiszen a fiatalok prózája rendkívül sokoldalú és különböző, problematika és stílus úgyszintén eszmei-művészi törekvések szempontjából is. Vaszilij Akszjonov kétségkívül — hiszen írásaival bizonyította már — a negyedik nemzedék egyik nagyon tehetséges és ígéretes képviselője, akitől még nagyon sokat várnak olvasók és kritikusok egyaránt. 239