Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

éli, de nekem az enyém, nekem az én életem kellett, a mindig lángoló élet." [5] Az író a kétfajta életszemléletet veti össze; a mindig harcoló, mindent vállaló, a szebb holnapért merészen kockáztató, az elbukásban is az újrakezdést álmodó életfelfogást állítja szembe a passzív szemlélődéssel, a megbújó kisszerűséggel. Akszjonov egyértelműen dönt Zbajkov életszemlélete mellett. A főhős életéből csak a hazafelé utazást és a falujában töltött rövid időt ábrázolja közvetlenül az író, a regényes múlt főbb állomásai csak felfelvillannak a megfáradt Zbajkov tudatában. Emlékeiben elmerengve újraéli egykori felemelően veszedelmes s mégis egész életét bearanyozó történéseket. Sikert és bukást összevetve elégedett életével, s bármikor kész lenne ugyanúgy újrakezdeni. Ez ritkán adatik meg az embernek. Sok szép részlet, ügyesen megkomponált kép van az elbeszélésben, talán a szutykos marhavagonban, eltetvesedett harcosok (köztük Zbajkov is) között utazó szép katonalány rajza a legremekebb, aki míg a katonák szunnyadnak, óvatosan és szemérmesen tetvészkedik, bájt és durvaságot, erotikát és nőiességet olvasztva eggyé. A vadóc a téma megragadásával a főhős attitűdjét kidomborító mozzanatok művészi összeillesztésével, gördülékeny nyelvezetével kétségkívül Akszjonov írói tehetségét bizonyítja. A vadócban s más elbeszéléseiben, mint a Győzelem (Победа) vagy a Kosárlabda szerelmesei (Любителям баскетбола) egyre gyakrabban szerepelnek fantasztikus epizódok beágyazva a teljesen valós, életszerű környezetbe. Az író mintegy kevesli a reális ábrázolásmód lehetőségeit, és ezért a fantaszikumok segítségével hőseit egy kigondolt szituációban is tovább vizsgálja, s éppen az abszurd ötletek segítségével próbál kulcsot találni jellemükhöz. Ez a módszer nem új a világirodalomban, példák hosszú sorát lehetne említeni Apuleius Arany szamaráétól egészen Bulgakov A mester és Margaritá-jáig. Akszjonov is nagyon ügyesen kísérletezik e módszerrel. A modern, asszociációs szerkesztés szellemes megoldásával próbálkozik az író a Győzelem c. írásában. A vonaton a nagymester sakkjátszmába kezd G. O.-val, aki felismerte a bajnokot. G. O. agresszív nyerniakarása, óriási becsvágya különös képzettársításokra készteti a mestert. A sokktáblát szinte az életbe helyezi és a figurák mozgásában víziókat lát, életének korábbi sorsdöntő pillanatait. Az apai ház, a szerelem, a háborús évek elevenednek meg előtte. A reminiszcenciákban elmerengő mester veszít a dilettánssal szemben. Az elbeszélés jelképes értelmű. A sakktábla 64 fehér-fekete kockája az életet szimbolizálja, amelyben a jó és a rossz örökös harcban áll. A mester, aki a jót, a nemeset képviseli, elmereng, nem figyel, s ez elég ahhoz, hogy G. О. a rossz, az aljas szimbóluma, azonnal támadjon és felülkerekedjen. A jó és rossz allegorikus szembeállítása további asszociációk forrásává válik, egészen a legmerészebb áttételekig. Akszjonov eddigi munkásságában szinte egyedülálló helyet foglal el az Álmokkal és túlzásokkal vegyes történet című nagyszabású novellája, amely talán már túl is növi e műfaj kereteit. A mű röviden ekkép foglalható össze; Vlagyimir Tyeleszkopov, a jókedélyű sofőr a városba indult, 237