Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1972. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 10)

Kiss Árpád Pestalozzi emlékének felelevenítésében szintén az aktualitást keresi, s a nagy mesterre emlékezvén ilyen feladatokat lát az emlékezés napjaiban: „El kell tudni tüntetni a gyökértelenné vált gyermekek korai kiábrándultságát és a sokszor fájón jelentkező nagy közömbösségét a békés élet szebb ígéreteivel szemben, vissza kell adnunk a szabadságba, a biztonságba, az emberi méltóságba vetett hitüket, jóvá kell tennünk azokat az erkölcsi károkat, . . . amelyeket a háborús élet durva embertelenség élményei ütöttek a fiatal lelkeken." (11. 29. o.) A két évszázados születési évforduló emlékezésében tehát összekapcsolódnak az aktuális nevelési gondok, a megújhodási vágy, s néhány Pestalozzi-eszmény felelevenítése. Ügy érezzük azonban, hogy a gond sötétebb, mint az eszmények fénye, s ez az egész elemzésnek bizonyos komor hangulatot kölcsönöz. Nem annyira új fogadtatásról beszélhetünk a születési évfordulón, hanem valamilyen borús önvigasztalásról és reménykedésről. Éppen ezért inkább a folyamatosság miatt illilk a történeti sorba az Embernevelés megemlékezésének értékelése, és kevésbé a fogadtatás új állomásának érzékeltetése szempontjából. IV. Pestalozzi értékelése a felszabadulás után A felszabadulás után Pestalozzi két vonatkozásban kerül az érdeklődés előterébe. Amikor az Új ember kovácsa a pedagógusok kezébe jutott, a pedagógiai hősköltemény tárgya az előszóírót, a szóbeli méltatót és az egyszerű olvasót egyaránt a nagy Pestalozzira emlékezteti. Különösen „mint az árvák atyja Stanzban" ad mindenki számára összehasonlító alapot Maikarenkóval. Tehát még csak a gondolata sem vetődik fel annak, hogy Pestalozzi is próbál, természetesen a „maga módján" az új társadalomért küzdeni. A két kornak hasonló jellegzetességét csupán a befejeződött háború utáni viszonyokban érzik a két nagy pedagógus küzdelmének párhuzamba állítói. Pestalozzis, éppúgy mint Makarenkót, főleg mint „jólelkű árvaházigazgatót" méltatják. Az olyan Pestalozzi-idézetekkel és utalásokkal, mint „Szeretem a népet, és érzem a nyomorúságát, mint ahogy kevesen érzik" még véletlenül sem találkozunk. A felszabadulást követő első években tehát a hagyományos Pestalozziemlék elevenedik meg a Makarenko-kultusz elindulásának hatásaképpen. Ahogy aztán mind jobban megismerjük Makarenlkót, úgy lazul a párhuzam, és esik egyre kevesebb szó Pestalozziról, legalábbis párhuzamos vonatkozásban. Más természetű érdeklődést lobbant fel Pestalozzi iránt „Válogatott műveinek" kiadása. (Zibolen Endre, Budapest, 1959.) Mint már említettük, Zibolen Endre a Válogatott müvek összeállítója, Pestalozzi korszerű értékelésére hívja fel a figyelmet. S ez a szükséges új értékelés nem váratott magára. Nagy Sándor professzor „Az oktatási folyamatra vonatkozó nézetek történeti alakulása és mai helyzete" című művében olyan értékelést kapott Pestalozzi, amelyet a „nagy néptanító" valóban csak a mi társadalmi viszonyaink között kaphatott meg. Nagy Sándor az idézett munkában Pestaloz158