Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

vezetésében a nevet sem említi meg azok sorában, akik Erdély gyógyvizeivel őelőtte alaposabban foglalkoztak, s az irodalomjegyzékben is csak az első, 181 l-es Gergelyffi-íéle könyvecskét tüntette fel [39]. 2. Az erdélyi földgáz első tudományos vizsgálata Még alig szerzett Gergelyffi nevet a gyógyvizek kémiai analízisével, máris megbízták a később annyira jelentőssé vált erdélyi földgáz első kémiai vizsgálatával. Évszázadok óta tapasztalták Erdélyben, hogy egyes helyeken meggyújtható gázok szivárognak a földből. Erre vonatkozó figyelemre méltó jelentések a magyar sajtóban is napvilágot láttak, így a Magyar Hírmondó 1780-ban azt az értesülést közli, hogy „azon tűz, melly a Sáfár hegyenn, a Sarmasági határonn már tavasztól fogva a földből kijő, lassan mind tovább terjed" [40], A magyarsárosi és felsőbajomi iszapvulkánok Szádeczky Gyula szerint már a XVII. század végén ismertek voltak [41]. E gázkitörések részletes tudományos vizsgálatával csak a kissármási gázkitörés (1911) után kezdtek foglalkozni. Ez alól az általános érvényű megállapítás alól csak Gergelyffi és Nyulas 1808-ban végzett munkássága a kivétel, ezért is érdemes ennek körülményeivel részletesebben foglalkozni. A XVIII. század második felét szokás a pneumatikus kémia idejének is nevezni, ekkor ismerték fel a gázok különbözőségét és azt, hogy azok a kémiai reakciókban tevékenyen részt vesznek. 1774-ben fedezte fel Cavendish az „égő levegőt", amit később Lavoisier hidrogénnek nevezett el, ettől kezdve évtizedekig minden éghető gázt ugyanennek az anyagnak tartottak, s hidrogénnek neveztek, bár a földgázt Berthollet 1801-ben, hosszas vizsgálatok után, összetételét tisztázva, hydrogenes carbonés névvel jelölte meg [42]. A gázok kémiájának e gyors kifejlődése a természetben előforduló gázokra irányította a kémia szakembereinek, de még azoknak a figyelmét is, akik a kémiával csak távolabbról érintkeztek. 1807-ben, az erdélyi só nyomait kutatva, a marosújvári sóbányászati felügyelő, Mészáros György meglepetve vette észre, hogy Kis Sáros (később Magyarsáros) és Felsőbajom (később Bázna) között vannak helyek, ahol nagy dörgés közben olyan gáz tör fel, amely papírral vagy szalmával meggyújtható, s a láng egy hétig is olyan nagy, hogy „kukoricát lehet vele sütni" [43]. Mészáros felismerte, hogy az új kémia számára milyen jelentős lehet ez a gáz, ezért haladéktalanul jelentette felettesének, a bécsi udvarnak; mint bányászati felügyelő ugyanis nem volt a Guberniumnak alávetve. így alakult ki az a különös eset, hogy az érdekes erdélyi természeti jelenség részletes kivizsgálására az Erdélyi Gubernium Bécsből kapott utasítást. Ennek alapján a Gubernium megbízta Erdély protomedicusát, Nyulas Ferencet, az ismert kémikust és a kolozsvári kémia—kohászati, iskola professzorát, Moger Károlyt, hogy Mészárossal együttműködve végezzék el a szükséges vizsgálatot [44], Az erről a megbízásról szóló iratot Mogernek küldötte el a Gubernium. A „nemtörődömségéről ismert" professzor azonban semmit sem tett a rendelet végrehajtása érdekében. Nyulas is csak akkor szerzett tudomást a rendelkezésről, amikor Moger hir362