Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)
a szervezetek széthullását". Ezt azonban nem sikerült elérni. 1947—48 telén fokozatosan esnek szét a FISZ szervezetei [82], A szociáldemokrata párt az 1947-es országgyűlési választásokon a vártnál gyengébb eredményeket ért el. Ezért a párt jobboldala a munkásegység-politikát, a baloldalt tette felelőssé, és kampányt szerveztek a baloldali vezetők félreállítására. Ez a helyzet megzavarta az ifjúsági akcióegység politikát egyébként magáévá tevő SZIM megyei vezetőségét is. A SZIM központjának jobboldali vezetősége arra számítva, hogy az erősödő baloldalra csapást tud mérni, 1947 novemberére összehívta a SZIM kongresszusát. Arra számítottak, hogy politikájuk támogatására megnyerik a vidéki küldöttek többségét. A SZIM hivatalos megyei vezetésének ingadozó magatartása miatt fennált a veszélye annak, hogy a kongresszust előkészítő választások során a jobboldali politikát támogató küldötteket jelölnek a kongresszusra. A kommunista párt ifjúsági bizottsága felhívta a figyelmet erre a veszélyre. Hangsúlyozta, hogy a vezetőség következetlensége árt a SZIM és a többi demokratikus ifjúsági szervezet közötti akcióegység politikának és a jobboldalnak kedvez. Végül sikerült elérni, hogy az alapszervezetek többségében a munkásegység-politikát ámogató fiatalokat küldjenek a kongresszusra [83]. A szociáldemokrata jobboldal nem tudta tervét megvalósítani. A párt és az ifjúsági szervezet baloldali erői a budapesti munkásfiatalokra támaszkodva visszaverték a kongresszuson a jobboldal támadását. Az SZDP jobboldali vezetőinek politikája kiábrándulást váltott ki a tisztábban látó SZIM-tagok körében, s emiatt a párt Heves megyei ifjúsági szervezetében is a bomlás jelei mutatkoztak. Ez kifejeződött egyrészt a taglétszám csökkenésében [84], másrészt a SZIM-szervezeteknek a MADlSZ-szal és a SZIT-tel való még szorosabb együttműködésre irányuló törekvésében. Az SZDP megyei Bizottsága 1947 szeptember végi ülésén a SZIM megyei titkára a párt „hathatósabb segítségét" kérte, a „válság leküzdésére". Hogy hogyan akarta a SZIM megyei vezetése a „válságot" leküzdeni, nem tudjuk. Valószínűnek látszik viszont, hogy a SZIM tagjainak körében gyorsabban érett az egyesülés gondolata, a megyei vezetés elmaradt saját tömegeitől [85], A Népi Ifjúsági Szövetség megyei vezetősége és alapszervezetei következetesen képviselték és valósították meg az akcióegység politikát. A MADISZ és a NISZ közötti együttműködés 1947 végére tovább erősödik. A két szervezet közötti barátság fejlődése jó alapot nyújtott a parasztifjúság egységes szervezetének előkészítésében is A forradalmi fejlődés gyorsulása, a demokratikus forradalom átfejlődése szocialista forradalomba, magával hozta a különböző ifjúsági szervezetek tagságának politikai fejlődését és eszmei közeledését. A pártok fjúsági szervezeteiben is mindinkább tért hódított az a felismerés, hogy az ifjúsági egység megteremtését nem szabad sokáig halogatni. November végén a MADISZ és a pártok ifjúsági szervezeteinek megyei Összekötő Bizottsága elvi állásfoglalásában leszögezte: „A fiatalság teljes részvétele a népi demokratikus átalakulásban az ifjúsági egység megteremtésével lehetséges" [86], Ez a felismerés természetesen nem egy csapásra ment végbe, hanem hosszadalmas előkészítő tömegküzdelmekben és a közös akciók 329