Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

mogatására. Az elfogadott program követelte az ifjúság minden rétege anyagi, szociális és kulturális helyzetének megjavítását. így, többek kö­zött: a) az ifjúság munkanélküliségének, megszüntetését, jó szakmai kikép­zést és biztos megélhetést a munkásfiataloknak, otthont, iskolát, emberi bánásmódot és megélhetést a tanoncoknak; b) a parasztifjúságnak megfe­lelő munkaalkalmakat, mezőgazdasági és ipari szakképzést, valamint közép­iskolai és egyetemi továbbtanulás biztosítását, a házasulandó fiataloknak állami támogatást, önálló gazdaságuk és lakásépítési gondjaik megoldá­sára; c) a dolgozók tehetséges gyermekei közép- és főiskolai tanulásának megkönnyítését, az egységes tantervek és haladó szellemű tankönyvek ki­adását, továbbá igazságos, progresszív tandíj bevezetését, ösztöndíjat és tanmentességet a szegénysorsú tanulók számára [64], A kongresszus ezzel az ifjúság igazi problémáira irányította a fi­gyelmet, de a program arra is alkalmas volt, hogy a megvalósításukért folyó harcot a MADISZ tömegbefolyásának növelésére is felhasználják. A MADISZ nemcsak követeléseit terjesztette a társadalom elé, hanem az ifjúság öntevékenységére építve felajánlotta a fiatalság segítségét is. A II. kongresszust követően a MADISZ javaslatára a MIOT mozgalmat hir­detett az 1848—49-es szabadságharc 100. évfordulójának megünneplésére, .,1848 szellemében a jobb magyar jövőért!" címmel. A „48-as ifjúsági moz­galom" célja a következő volt: a) fiatalság minél nagyobb tömegeit mozgó­sítani a centenáriumi gondolat jegyében, a hároméves terv célkitűzései­nek megvalósítására; b) közös politikai és munkaakciókkal szorosabbá ten­ni a demokratikus ifjúsági szervezetek és mozgalmak közötti együttműkö­dést, ezzel „megteremteni egy új ifjúsági egység szervezeti alapjait" [65]. Itt tehát a kommunista párt ifjúságpolitikai céljainak realizálásáról van szó. A 48-as mozgalomnak tulajdonképpen a transzmisszió szerepét kell betöltenie az MKP és a széles ifjúsági tömegek között. Közvetítője a kommunista párt politikájának. Ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy közelebb kerüljenek a kommunista és nem kommunista fiatalok politikai­lag is egymáshoz, és így kovácsolódjék a különböző pártállású, politikai és világnézetű ifjak között a rég óhajtott egység gondolata. A MIOT határozata alapján 1947. február 27-én létrehozták a megyei 48-as ifjúsági bizottságot is. A demokratikus pártok és ifjúsági szervezetek megbízottam kívül képviselve volt a bizottságban a középiskolák, a jog­akadémia ifjúsága és tanári kara is [66]. A 48-as ifjúsági bizottság kiáltványban fordul a helyi ifjúsághoz és a megye társadalmához: „Nekünk,, fiataloknak az elsők között kell lennünk a hazánkon ütött sebek eltüntetésénél. A munkából valamennyiünknek ki kell venni részünket, mert nekünk épül az ország." Elismeréssel szól a munkásságnak az újjáépítés terén végzett áldozatos munkájáról, és hívó szóval fordul a megye valamennyi ifjúsági szervezetéhez, minden iskola ifjúságához, hogy tettekkel fejezze ki szolidaritását a munkásosztállyal, és kapcsolódj on bele a 48-as centenárium előkészítésébe. „Szavak helyett cselekedetekkel ünnepeljünk!" Felhívja az ifjúsági szervezetekét, a fiatalo­kat, dolgozzák ki egyéves munkaprogramjukat. Építsenek utakat, hidakat, hozzák rendbe a megrongálódott iskolákat, kultúrotthonokat, ültessenek gyümölcsfákat stb. Öntevékenyen is fejlesszék az ifjúság művelődését és 325

Next

/
Oldalképek
Tartalom