Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

Ebből a küzdelemből a munkásifjúság is kivette a részét. Az üzemi MADISZ-szervezetek rohambrigádokat alakítottak, műszak után és vasár­naponként önkéntes termelési feladatokra vállalkoztak. Az egercsehi-bá­nyatelepi, a rózsaszentmártoni, a nádudvari és gyöngyössolymosi MADISZ­szervezetek ifjúsági brigádjai részt vettek a „széncsatában" [33]. Különö­sen szép eredményt ért el az egercsehi bányászfiatalok 40 tagú brigádja, mely hónapokon keresztül dolgozott rendszeresen a széntermelés fokozá­sán. A brigád tagjai dicséretként emléklapot kaptak a MADISZ Központi Vezetőségétől, melyen többek között a következő szöveg áll: „...A ma­gyar ifjúság színe virága a bányákba vonul, hogy keze munkájával segítse a nyilasok által lerombolt, kifosztott hazája felépítését. Büszkén vallha­tod, te is ott voltál a legnehezebb fronton, a széncsatában. Mutass példát, dolgozz, küzdj továbbra is! Előre Petőfi útján az ifjúságért, a népért, a nemzetért" [34]. A gazdasági élet stabilizálásáért folyó erőfeszítésekben a falusi dolgozó ifjúság is részt vett. Dolgoztak a hidak, az utak helyreállí­tásán, gyorsították a mezőgazdasági termények betakarítását. A Heves Népe c. helyi lap jelentése szerint a MADISZ-szervezetek 1946 nyarán és őszén mintegy 42 000 rohammunkaórát teljesítettek [35]. A reakció elleni politikai harc, valamint az újjáépítésben és a gazda­sági stabilizáció megteremtésében való részvétel növelte a demokratikus ifúsági szervezetek hitelét a lakosság és az ifjúság előtt. Ez megnyilvá­nult a nagy érdeklődéssel kísért június 2-i if júsági nap közös j:endezvé­nyein is. Növekedett — bár elég lassan — a MADISZ tömegbefolyása is. Az ifjúság megnyeréséért folyó küzdelem mindezek mellett, főleg a váro­sokban még nem dőlt el. A jobboldali erők a reakciós ifjúsági szervezetek feloszlatásával fontos kereteket veszítettek, de befolyásuk az ifjúság je­lentős csoportjaiban továbbra is megmaradt. 3. A népi kollégiumok létrehozása, a baloldali diákcsoportok erősödése, a kommunista párt befolyásának növekedése a középiskolákban A népi demokratikus forradalom továbbfejlesztéséért folyó küzdelemben jelentős előrelépést jelentett a Magyar Kommunista Párt 1946. szeptember 28-án megnyíló III. kongresszusa. A kongresszus kidolgozta a társadalmi építés további feladatait, s kiadta a jelszót: „A magyar demokrácia győzel­mének biztosításán, a reakció megsemmisítésén, az ország újjáépítésén ke­resztül előre a szocializmushoz! [36] Ez azt jelentette, hogy a háborús romok eltüntetése, az ország gazdasági újjáépítése mellett előtérbe kerül­nek olyan feladatok is, mint a nép kulturális elmaradottságának felszámo­lása, a kulturális forradalom megvalósítása. A kommunista párt számára nem volt közömbös a felnövekvő nemzedék sorsa. Ezért a kongresszus sür­gette a közoktatás újjászervezését, „egész kultúránk és művelődésünk megújítását, demokratikus népi szellemben" [37]. Az iskolából kikerülő fiatalságnak jelentős szerepet kellett vállalnia az új társadalom építésében. A felszabadulást követően azonban az ifjúság helyzete is rendkívül súlyos volt. A szegényparaszt- és munkásfiatalok is­320

Next

/
Oldalképek
Tartalom