Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1971. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 9)

barátság, az élménykeresés, a hirtelen érzelemváltozás, a bizonytalan vágyakozás sokszor kifürkészhetetlen útjait kutatja. E témacsoport egyik legjellegzetesebb elbeszélése az Égszínkék történet (IViyooe H isejienoe.) A novella meséje egyszerű, banális. Aljosa, a nagydiák, hevesen beleszeret a szép Liljába s a lány viszont. E szép, ártatlan szerelem finom hangú leírása adja a mű egész cselekményét. A fiú egy időre északra utazik, de visszatérése után még magasabbra csap érzelmük lángja. Egy idő után azonban Aljosa megérzi, hogy kezdenek távolodni egymástól, beszélgetéseik üresen konganak, a lány közönyös sőt érthetetlen. Szakítás, nagy lelki szomorúság, tétova bizonytalanság, aztán az élet gyógyító keze segít Aljosán. Már nyugodtan gondol a fiú a hűtlen kedvesre. Az író filozofikus elmélkedéssel fejezi be a novellát: „Semmi sem örökké tartó ezen a világon, még a bánat sem. Mert az élet nem áll meg. Nem, sohasem torpan meg az élet, átveszi a hatalmat a lelkünkben, és minden szomorúság szertefoszlik, mint a füst. Szétfoszlanak az apró emberi bánatok, amelyek egészen eltörpülnek az élet mellett. Ilyen nagyszerűen van berendezve a világ" [2J. Az elbeszélés egy lírai monológ, első személyben mesél a hős. A múltbeli történetet jelen időben halljuk, s ezért a primer érzés közvetlensége lengi át az egész novellát. A két ifjú hőst kizárólag az érzelmeiken keresztül jellemzi az író. A kölcsönös szerelem az egyetlen összekötő kapocs köztük, egyéniségüket, jellemvonásaikat mind ennek az érzésnek rendelik alá. Éppen ezért emberi tulajdonságaikat nem is nagyon ismerjük meg, hiszen ezek kevésbé befolyásolják egymáshoz való kapcsolatukat, mert azt kizárólag a hirtelen fellobbanó, de kérészéletű szerelmük determinálja. Éppen ezért a cselekmény folyamán a hősök nem sokat fejlődnek, csupán aktív szereplői egy érzelmi folyamatnak. Ügyes párbeszédeket találunk az elbeszélésben, amelyek nagyszerűen élénkítik az egyébként eléggé ismert történetet. Néha azonban az életszerű hangot, bizonyos irodalmi hangvétel váltja fel, túlzottan csiszoltak, sikerültek egyes mondatok, s ezek kissé mesterkéltnek hatnak. Kazakov elbeszéléseiben — köztük ebben is — fontos szerepet tölt be a csodálatosan sok színű természet, különösen az északi táj, az északi emberek világa. Az Égszínkék történet-ben a 17 éves moszkvai fiú életében először északra keveredik. A nagyvárosi zajhoz szokott Aljosa sok örömet talál a csendes „északban". A lenyűgöző táj sok lelki élmény forrásává válik. A természet varázsa a fiúban lírai gondolatok inspirálója lesz. Az északi táj rövid lélegzetű de hatásos felvillantása a kontraszt háttér szerepét tölti be, mintegy ellensúlyozza az elbeszélés többségében moszkvai couleur locale-ját. A varázslatos táj jótékony hatása erősen befolyásolja Aljosa kibontakozó szerelmét is, s még fennköltebbnek, még ünnepélyesebbnek érzi kapcsolatukat. Az Égszínkék történet hangulatos, megkapó életkép, amely nem nagyszabású témájával vagy igényes konfliktusával vívja ki elismerésünket, hanem bájos, közvetlen líraiságával, ügyesen megkomponált mozaikszerű felépítésével. A Falusi állomáson <Ha nojiycraiiKe) című elbeszélése ugyancsak a iszakítás szomorú pillanatát idézi fel. A lánv és a fiú búcsúznak a kis falusi 287