Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

Részletesen kellett foglalkoznunk a pályakezdés alapvető problémáival, mert ezek az egész Sarkadi-életmű alapkérdését foglalják magukba. A múlt és a jelen kísértő árnyaival nem volt könnyű leszámolni, de a jelen jövő felé mutató valósága erősebbnek bizonyult: az 1947-es Népgyűlés és hitvita, majd az 1948-ból való Népítélet jelzi, hogy első küzdelmei mélységéből merre fordul majd az író figyelme. Sarkadinak nem kellett felfedezni a falut, hiszen benne élt napról napra, és éppen ezért természetes, hogy itt kereste az írói cselekvés lehetőségeit. Parasztíró lett Sarkadi, vagy nem? Értelmetlen vita ez, mert amint majd bizonyítani fogjuk, paraszti tárgyú műveiben is az átalakuló világ morális kérdései izgatták: a cselekvés, a tett, mint a személyiséget kiteljesítő lehetőség, 1949 után is írásainak központi problémája maradt. Éppen azok a művei sikerültek legjobban, amelyek a paraszti téma egyediségét megőrizve, az első pályaszakasz morális kérdéseit az egyetemesebb mondanivaló igényével és szintjén a kor körülményeihez mérték. Igaz, az 1949 és 1955 között született műveknek konkrét társadalmi vonzása és „anyaga" jobban érzékelhető, mint az eddigieké. 1949 tavaszától, az első földbérlő szövetkezetek megalakulásától 1956-ig a paraszti világ olyan változásokat élt át, amelyek alkalmassá váltak cselekvés- és hőstípusok morális kérdéseinek vizsgálatára. Különösen érvényes ez az 1953 körüli időkre, amikor az életforma eldöntése jobban az egyéniség szuverén jogává vált, de nagyobb próba elé is állította. A szocialista építés történelmi szükségszerűsége az ötvenes évek első felének paraszti világában koncentráltan jelentkezett, és alkalmas volt arra, hogy az író a szocializmus egészére kiterjessze etikai vizsgálódását. Ez a megállapítás nem jelenti persze a paraszti tematika egyoldalú misztifikálását, de talán nem véletlen, hogy az 1949 és 1953 közötti időszaknak magyar szépprózájában a paraszti tematikát művelő Veres Péter-i teljesítmény a legjelentősebb. Elsősorban azért, mert a magyar faluban a változások élesen kiugrottak, és a múltból a jövőbe fejlődő jelent a szocializmus egészére vonatkozóan is élesen lehetett látni. ,,Nagy munka van előttünk — írta Veres Péter a Próbatétel ajánlásában. — A magyar nép, az igazi nemzet, a dolgozó nép életében ezer esztendő óta nem volt ilyen változás, nem volt ilyen minden ember életére kiható, sorsot, életformát, embert, jellemet megrázó és újraformáló forradalom. Ezt kell megírni. A mát, amint jön a tegnapból és megyen a holnapba." Jellempróbáló időszak volt ez, amely a cselekvés lehetőségét és igazságát élezte ki. A lehetőség ily módon találkozott az írói alkattal és törekvéssel Sarkadi ekkori munkásságában. Sarkadi Imre hősei közül Gál János az első, aki találkozik az új történelemmel. Az 1949-ben megírt nagy sikerű Gál János útja című kisregény úgy szól a jelenről, amint jön a múltból, s halad a jövőbe. Gál János cseléd volt, társtalan, majd ráeszmélve helyzetére eltalál a közösséghez, a nehézségeivel is biztató új élethez. A kisregény szándékoltan visszafogott, sokszor a tárgyias közléshez közeledő líraiságát az első személyű előadásmód adja meg leginkább. A hős cselekvési körében az a legmegragadóbb, hogy önállóan tudja döntését meghozni, személyiségének szuverenitása teljes mértékben kibomlik a cselédsors és a szövetkezeti élet 74