Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

A cikk címe: A magyar nyelvbe került szláv szók átvételének helye és kora (Bp. 1900). Ebben a következőket állapítja meg: 1. a szláv szók nagy része a honfoglalás után kerülhetett nyelvünkbe, 2. a szláv szók többsége bolgár nyelvjárásból származott, 3. a bolgár hatás Magyarország területén érte nyelvünket [12]. Asbóth a magyar szókincs szláv elemeinek hangtani vizsgálata alapján bizonyítani kívánja ezt az elméletét. Erre jó alkalom Jagic egyházi szláv nyelvről szóló munkájának megjelenése. Az Izvesztyija számára kért és ígért tanulmány Jagicnak az ószláv nyelv eredetéről alkotott elméletével foglalkozik. Címe: Несколько замеечаний на сочинение В И. Ягича об истории происхождения церковно-славянского языка. A tanulmány 1902-ben lett kész és az Izvesztyija 1902. évfolyam 4. könyvében jelent meg. Asbóth egész 1902-re visszamenő levélváltása a cikk megjelentetésének gyakorlati problémáival kapcsolatos. Jagic klasszikus munkája, amelynek címe: Entstehungsgeschichte der Altkirchenslavischen Sprache az ószláv nyelv szempontjából fontosnak tartja a magyar nyelv szláv jövevényszavainak tanúságát. Asbóthnak e nagy munkát illetően, amint ezt Öachmatovhoz 1902-ben küldött levelében kifejti, két megjegyzése volt: 1. Az ószláv шт helyén levő magyar cs nem mindig jelenti azt, hogy az átadó szláv nyelv nem az ószláv volt. Az ősszláv * tj-ből fejlődött ószláv HIT megléte nem hagy kétséget mostoha szavunk óbolgár eredetét illetően. A szerencse, lencse, csuka, csorba szavunik hangtanilag ellentmondani látszik az óbolgár származtatásnak. Asbóth szerint e szavaknál cs megléte nem zárja ki az óbolgár kölcsönzés lehetőségét. Itt ugyanis az óbolgár st' helyettesítéseként jött létre a magyar cs. Asbóth e feltételezését az utóbbi évek kutatásai részben igazolták. Kniezsa István: A magyar nyelv szláv jövevényszavai c. művében arra a megállapításra jut, hogy Asbóthnaík igaza van a szerencse, lencse főnév bolgár eredetének feltételezésében [13]. A csorba esetében Kniezsa nem jelöli meg a pontos forrást, a csukát pedig bizonytalan eredetűnek tartja [14]. 2. Angyal szavunk nem szláv, hanem olasz eredetű. A magyar nyelv keresztény terminológiája ugyanis nem teljesen szláv eredetű. Kniezsa sem tekinti e szót kétségtelenül szláv eredetűnek. Kniezsa csak részben igazolja Asbóth véleményét, mert nem foglal állást a szó olasz származtatása mellett sem [15]. Érdekes Asbóth Oszkár 1913. IX. 25-én írt levele is. Ebben Sachmatov véleményét kéri a nazális magánhangzók sorsáról az orosz nyelvben. Az indok itt is egy magyar szó: lengyel szavunk eredete, amelyet keleti szláv átvételnek (VIII—IX. sz.) tartanak [16]. Ez ellen szól Sachmatóvnak az a véleménye, hogy az óorosz nazális magánhangzó, amelyet a magyar e + n hangkapcsolat ad vissza, az átvétel korában már az óorosz nyelvben nem volt meg; denazalizálódott. Ily módon sem a magyar lengyel, sem a finn kuontala, suntia nem származtatható az oroszból, ahogy ezt Melich, ill. a finn esetében J. Mikkola tette. Mivel Asbóth pontosan nem ismeri Sachmatov véleményét a kérdésről, kéri, írja meg véleményét cikk formájában a Nyelvtudomány számám. Sajnos, a világháború közbejötte megszakította a két szlavista levelezését. A budapesti 333