Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)
7. Az érdeklődő tanulóknak a program igyekezett többet nyújtani a tankönyv anyagánál, főleg a szorgalmi feladatoknál. A tanulók véleményét is megkérdeztük az új módszerrel kapcsolatban. Kivétel nélkül minden tanuló jobbnak tartotta ezt a módszert a hagyományos módszernél. Idézünk egy párat az egri tanulók válaszából (szó szerint): ,,A programozott oktatással könnyebben tanulok, mert magam felelek a kérdésekre a tanár segítsége nélkül." (Szontagh Antal) ,,A program nagyon jó, mert az egyes fogalmakat olyan kicsikre darabolja, hogy meg lehetett érteni." (Szabó Éva) „A programfüzettel gyorsabban tudtam megtanulni a kémiát, mert ha a tanuló írja is azt az anyagot, amit tanul, gyorsabban megérti." (Németh Zsuzsa) ,,A hagyományos módszernél a tanulók nem mind figyelnek, mert nincs mindenkinek konkrét feladata, azonban a programfüzetben a kérdésekre nekik kell felelni, mert önállóan kell kitölteni." (Szontagh Antal) Negatívumok 1. Azoknak a tanulóknak, akik a bázisokból és savakból elégtelen és elégséges dolgozatot írtak, nem volt meg a megfelelő alapjuk a témakör kielégítő feldolgozásához. 2. A tanulók egy része az otthoni tanulást elhanyagolta, mert a számonkérés nem volt elég következetes (főleg írásbeli munkákra szorítkozott). 3. Az elágaztatás nagy nehézséget jelentett a tanulók többségénél. Bebizonyosodott, hogy általános iskolákban ezt csak nagyon óvatosan lehet alkalmazni. 4. Egyes programok túl hosszúak voltak. Altalános tapasztalat, hogy egy órán 4, maximum 5 oldalt lehet eredményesen feldolgozni. (így jutna egy kis idő a szóbeli számonkérésre is.) Az eddigi programokat a tapasztalatok alapján át kell dolgozni és le kell rövidíteni. II. Ezután bemutatom a VI. sz. programot, amelynek címe: VI. fejezet. A szénsav sói: karbonátok 1. A karbonátokról általában A mai órán a szénsav sóival, a karbonátokkal ismerkedünk meg. Hány vegyértékű a karbonát atomcsoport? . 35. 2. A fémek és az ammónium-atcmcsoport vegyértékének ismeretében képezzétek a karbonátokat. (Egészítsd ki az alábbi táblázatot!) 290