Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

tan kijelenti: sok és nehéz az elméleti anyag [13]. Radó Vilmos is túlzottnak találja a követelményeket. „Az utóbbi időben annyit támadták meg a grammatika túltengését az elemi iskolákban és oly meggyőző módon, hogy különbül én bizonyosan nem tudnám. E lap olvasói jól tudják, mit tesz az, hétéves gyermekeknek, kik csak a konkrét világról érzékeik által tudnak képzeteket szerezni, de elvontságokra még korántsem érettek — mit tesz hétéves gyermekeknek merő abstrakciókat, logikai kategóriákat tanítani. Pedig hát ezt követeli a tanterv, mikor elrendeli, hogy annak a második osztályú gyermeknek a mondat, az alany, az állítmány stb. fogalmát adjuk" [14]. — Nem is csoda, ha problematikusnak találta a nyelvtan tanítását Radó, ha a továbbiakban ezt fejtegeti: „A nyelvtan a nyelvnek a filozófiája. Aki tehát nyelvtant tanít,, az filozófiát tanít" [15]. — Az is általános panasz, hogy az elmélet nincs összhangban a gyakorlattal. Péterfy Sándor megállapítja: Sokan még ma is a nyelv törvényeit akarják megtaníttatni a gyermekeknek, megtanítják őket a szófajokra, a beszédrészekre, s csudálatosnak tartják, hogy 9—10 éves tanítványaik hiba nélkül tudnak elemezni, ugyanezek a gyermekek pedig nem tudnak egy levelet hiba nélkül megírni" [16]. — Láng Mihály a nyelvtant említi okként elsősorban, amikor a tanulók túlterheltségét, „elfásultságát" vizsgálja: „Vessünk egy futó pillantást a népiskolai tankönyvekre. Mennyit szajkói be a gyermek, ami értelmét meghaladja . . . Pl. A szók a mondatban módosulást és változást szenvednek a ragok és képzők által" [17]. „A túlzott követelmények felállítása egyrészt a neveléslélektan fejletlenségében keresendő, másrészt abban az oktatáspolitikai realitásban, hogy csak 10—11 éves korig lehetett rendszeres iskolázásra számítani" — állapítja meg Arató Ferenc [18]. Lényegében a beszéd- és Íráskészség fejlesztésének általános célkitűzése — az anyanyelvi oktatás bármelyik részterületéről legyen szó: ez a lényege a tantervi elgondolásnak az első népiskolai tantervben. * A korszak középiskolái sem tekintettek messzebbre. 1869-ben megjelenik az első polgári iskolai tanterv [19] is. Elgondolásaiban a népiskolai tantervhez igazodik; mind a megtanítandó anyagot, mind a célt csak éppen körülhatárolja. Leglényegesebbnek ítéli az előadási és fogalmazási készség fejlesztését. * A fiúgimnáziumok számára 1871-ben kiadott mindössze 13 oldalas kis tanterv [20] sem fogalmazza meg tételesen a célkitűzést, csak a megtanítandó anyagot sorolja fel fő vonásaiban. Ebből viszont kitűnik, hogy az anyanyelvi oktatás keretén belül az értelmes olvasás, az előadás és szavalás gyakorlása, továbbá a helyesírás elsajátítása a fő feladat. Az előadási készség fejlesztését tartotta különösen fontosnak e kor középiskolai oktatása, és ezt természetesnek kell tartanunk, ha meggondoljuk, hogy a gimnázium a művelt középosztály iskolája volt, ahol az ifjak általában a közéleti szereplésre készültek fel [21]. Nem volt lényeges a tárgyi tudás150