Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1970. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 8)

féle önmagába fordulásra; a siker nem teszi elbizakodottá, a kudarc nem töri le. Tagadja, hogy vannak olyan helyzetek, amelyekre az ember nem képes gyakorlatilag reagálni. Lenin egy a kevés nagy ember közül, akiknek nagyon sok, a leglényegesebb sikerült, és éppen a gyakorlatban. Mégis — vagv talán éppen ezért — alig volt még valaki, aki olyan józanul és pátoszmentesen fogta volna föl az elkövethető és elkövetett hibákat: „nem az az okos, aki sohasem téved. Ilyen ember nincs és nem is lehet. Az az okos, aki nem követ el túl lényeges hibákat, és érti a módját, hogy gyorsan, könnyedén kijavítsa őket." Páratlan néptribun volt, de a szónokiasságnak árnyéka sem fér egyéniségéhez . . . A magánéletben és a közéletben egyaránt mély ellenszenvvel viseltetett minden iránt, ami frázisszerű, felfújt, vagy túlhajtott. S megint csak jellemző, hogy a túlzásoknak ez a politikai és egyben emberi elutasítása objektív filozófiai alapokra támaszkodik: „mert ha túlhajtják, ha túllépik valóságos érvényességének határait. . . , minden igazság abszurdummá változhat, sőt ilyen körülmények között elkerülhetetlenül abszurdummá is kell változnia." (Lukács György: Lenin. Élet és Irodalom. 1970. 1. sz. 3. lap.) Minél magasabbra emelkedett — írja kitűnő könyvében Gyurkó László •—, annál konokabbul ragaszkodott hozzá, hogy semmiféle különleges jogok ne illessék meg. Ez az életelve annyira rögeszméjévé vált, hogy sokáig nem tűrt meg maga mellett testőröket. A gépkocsivezetőjének sem engedte meg, hogy fegyvert viseljen. A kedveskedő ajándékokat sem volt hajlandó elfogadni még akkor sem, amikor nagyon szűkösen táplálkozott. Mindennemű ünneplés elől következetesen kitért. Nem hangsúlyozta a szerénységet, szerény volt. S amikor 1918-ban úgy találta, hogy kezdik túlságosan kiemelni a személyét, augusztusban magához hivatott néhány elvtársat, és Lunacsarszkij szerint ezeket mondotta: ,,Visszataszítónak találom ezt, és károsnak. Vessünk ennek véget." 1920 áprilisában töltötte be ötvenedik évét, s éppen akkor ülésezett a IX. pártkongresszus. A küldöttek nagy ovációval fogadták, ünnepi beszédekkel üdvözölték. Lenin kérte, hogy hagyják abba. Amikor mégis folytatták az ünneplést, felkelt, és azzal hagyta ott a kongresszust, hogy addig nem megy vissza, amíg nem térnek át a napirendre. A lenini munkastílus A szocialista erkölcsű ember magatartásának egyik alapvető normája a munkához való szocialista viszony: a munka becsületügy, dicsőség és hősiesség dolga. Lenin számára a munka nem egyszerűen becsület, hiúság, vagy hivatástudat kérdése volt, hanem életforma. Fiatal kora óta megszokta a rendszeres és kitartó munkát, az alaposságot. Életrajzíróitól tudjuk, hogy naponta átlagban rendszeresen 12, 14, sőt — ha szükségesnek látta — 16 órát is dolgozott. Ezt bizonyítja az az ötven kötetnyi írás, amit hátrahagyott. Minden leírt sora, mondata, politikai tárgyú művei, tudományos kötetei, esszéi, tanulmányai azt mutatják, hogy a kutató tudós 12