Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)

iskoláinkban, ahol a logika-oktatás folyik, ott is a legkülönbözőbb hatásfokkal tanítják azt. Ez megmutatkozik egyfelől a logikai ismeretek nagymértékű hiányosságában, másfelől a hallgatóknak a tárgyhoz való viszonyulásában. Sajnos, ez a viszony semmiképpen sem mondható kedvezőnek a főiskolán folyó tanulmányok szempontjából. Az ebből adódó problémák tisztázása céljából ismételten is jelméréseket végeztünk annak megállapítása céljából, 1. milyen mértékben lehet egyáltalán támaszkodni a középiskolai tanulmányokra? 1. Milyen okokra vezethető vissza az a negatívan értékelhető viszony, amely a hallgatók jelentős részénél a logikai tanulmányokkal szemben eleve megmutatkozik? Mivel szemináriumi gyakorlatunk kialakulása szempontjából nem is annyira az előképzettség különbözősége, és hiányosságai az alapvetően fontosak, hanem azok a hangulati elemek és vélekedések, amelyek a logika középiskolai tanulásával kapcsolatban kialakultak, az alábbiakban felmérésünk anyagából csupán e viszonyra vonatkozó fontosabb tényeket kívánom áttekinteni. A legutóbbi felmérésben összesen 71 olyan hallgató vett részt, akik középiskolai tanulmányaik során már tanultak logikát, s a tárgyhoz való viszonyukat konkrét tapasztalatok és élmények alakították ki. Az érdeklődés, a tárgyhoz való viszony elégtelenségére vall, hogy a felmérésben résztvevő véletlenszerű merítéssel kiválasztott 71 hallgató közül 46 határozottan úgy nyilatkozott, hogy nem szerette sem a logikát, sem a logikai órákat. 25 hallgató csak bizonyos fenntartásokkal utalt a tárgy szeretetére. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a hallgatók többsége (78%-a) bizonyos előítéletekkel, kedvezőtlen tapasztaltokkal kezdett főiskolai logikai tanulmányaihoz. Ezeknek az előítéleteknek a megszüntetése fokozott feladatként jelölte ki számukra a tárgyhoz való pozitív viszony kialakítását. Saját oktató munkánk eredményes kialakítása és megszervezése érdekében igen tanulságos volt azoknak az okoknak a számbavétele, amelyek miatt hallgatóink nem szerették a logikát a középiskolában. A felsorolt okok sokfélesége az iskola nevelő-oktató munkájának szinte minden területét érinti. A tantárgyak „melléktárgyként" való kezelésére utalnak az ilyen megállapítások: „a logika órán állandóan matematika példákat beszéltünk meg. — Az órán inkább pszichológiai kérdésekkel foglalkoztunk. — Nagyon sokszor előfordult, hogy más, oda nem illő problémákkal foglalkoztunk. — Oktatása nem folyt komolyan, s mi amolyan póttárgyként kezeltük. — Nálunk olyan óra volt, amelyre el kellett mennünk, de egyáltalán nem vették szigorúan. — Majdnem mindenkinek jelese volt belőle, bár mindannyian tudtuk, hogy ez a jegy nem fedi a tudást", stb. A logikát tanító tanárok személyes hozzáállását, tárgyhoz való viszonyát is sok esetben negatívnak tüntetik a hallgatók visszaemlékezései. Ilyenek pl.: ,,A tanárnő nem szerette; saját bevallása szerint a nyakába varrták. — Ha a tanárnő megbetegedett, elmaradtak az órák. — A tanár volt az oka, hogy nem szerettem, mindig matematikáztunk. A félévi osztályzásra 74