Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)
magyarázták. Gyöngyösön július 10-én több száz fiatal vett részt a „MADISZ a Jó Pénzért" akcióval összefüggő ifjúsági nagygyűlésen [43]. A MADISZ-szervezetek részt vettek az 1945-ös országgyűlési választások előkészítő harcaiban is. Gyűléseiken ismertették a kommunista párt választási programját, állást foglaltak mellette és követelték megvalósítását. A MADISZ szervezetei választási bizottságokat hoztak létre. Legjobban képzett tagjaikat, illetve aktivistáikat küldték agitációs munkára. Röpcédulákat terjesztettek, plakátokat rajzoltak és ragasztottak. A választási agitációban meglepő ötletességgel és leleménnyel dolgoztak a fiatalok. Bodonyban például a templom tornyának ablakából szórták a vasárnapi miséről hazafelé tartó közönség elé a kommunista párt választási röpcétíuláit a MADISZ tagjai. Megszervezték a kommunista párt plakátjainak éjszakai őrzését. A plakátőrzés valóban harci feladat volt. Nem egy esetben került sor kemény összecsapásra a kommunista párt választási plakátjait őrző MADISZ-tagok és a kisgazda párt reakciós vezetői, vagy az egyházi reakció által irányított plakáttépők és terrorlegények között. A MADISZfiatalok nemcsak megőrizték a kommunista párt plakátjainak épségét, de nem egy esetben „tisztességre" is megtanították ezeket a terrorlegényeket [44]. Ez a munka a fiatalok politikai állásfoglalása volt a függetlenségi front programja mellett és komoly iskolája volt az ifjúság nevelésének. A rohambrigádokban a közösségért végzett munka, az önkéntes áldozatvállalás, a közös élmény közel hozta egymáshoz a szövetségbe tömörült fiatalokat. A rohambrigádok tagjai egy-egy alapszervezet életének motorjaivá váltak. Vonzó, és akkori viszonyokhoz képest változatos volt a MADISZszervezetek belső tartalmi munkája. A politikai felvilágosító- és propagandamunka szervezett alkalmai voltak az úgynevezett „ifinapok", melyeket általában hetenként tartottak meg az alapszervekben. Az ifinapokon főleg az ifjúságot érintő témákat, problémákat vitattak meg. Tartottak tájékoztató jellegű előadásokat; „Az ország belpolitikai helyzete", „A stabilizáció", „Az újjáépítés kérdései" stb. Ismeretterjesztő előadásokat; „Az 1848-as ifjúság forradalmi hagyományai", „A forradalmár Ady", „A Horthy-korszak és az ifjúság", „A nemi betegségek társadalmi okai" stb. Az ifjúsági mozgalommal kapcsolatos előadásokat: „Az ifjúsági egység", „A MADISZ és az ifjúság", „Mit akar a MADISZ?" stb. Az előadásokhoz rendszerint zenei, illetve irodalmi műsor is kapcsolódott, amit a MADISZ-tagok öntevékenyen állítottak össze és adtak elő [45]. A taggyűlések és az időnként megrendezett „ifjúsági népgyűlések" fontos alkalmai voltak az ifjúság politikai nevelésének is. A nagygyűléseken kinyilvánították a fiatalság véleményét egy-egy országos jelentőségű kérdésben (pl. A leleplezett kisgazdapárti reakció elítélése, az államosítás stb.). Állástfoglaltak a kommunista párt kezdeményezései mellett (jó pénz megteremtése stb.)[46]. A taggyűléseken a soron levő feladatokat beszélték meg. így például: 1. Az újjáépítésben való részvétel. 2. Társadalmi segítség a hadiözvegyek, hadiárvák részére. 3. A földreform által adódó tennivalók. 4. Kultúrház, sportpálya létesítése. 5. Ifjúsági 45