Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1969. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 7.)

beszélünk: „jól kifejlett ciklonok árasztották el kontinensünket". Földtörténeti időkkel mérve szó lehet az éghajlat fejlődéséről, a földrajzi zónák és a földrajzi tájak belsőleg bonyolult komplexumainak a kifejlődéséről. Eredetileg — a Föld csillagkorában —, amikor a felszín általában homogén, földrajzi tájak még nem voltak. Ma már elkülönültek, sokszorosan differenciálódtak, a sokféle fizikai, kémiai, biológiai összetevők magasrendű szintézisében egyéni jellegű területekké fejlődtek. A fejlődés lehetőségei a jövőben is adva vannak. A fejlődés tehát a Föld sok jelenségében, valamennyi taxonómiai egységében valóságos. Erre utal a mozgások összetettsége, a változások ritmikus (és nem ciklikus) jellege, vissza nem térő vonala, az azonos ismétlődések kizárása. A földrajzilag értelmezett fejlődés (úgyis mint földrajzi mozgásforma) fő sajátságait az alábbiakban foglaljuk össze. 1. A földrajzi szférában a fejlődés objektív és egyetemes. 2. Minden fejlődésfolyamat mozgás, és anyaghoz van kötve. 3. A fejlődés milyenségét és mértékét a földrajzi környezetben működő, egymással ellentmondásos kölcsönhatásban levő tényezők együtt határozzák meg. (Lásd: mozgásformák szintézise, működésbeli egysége = „földrajzi mozgásforma".) 4. A földrajzi környezet (jelenségek, földfelszín, tájak stb.) átalakulása, önfejlődés (törvényszerűségektől determinált folyamat). A fejlődés okait önmagában hordja. 5. A fejlődés a geográfiai mozgásfolyamat különböző állapotainak egymásutánja. A földrajzi jelenségek vagy területi egységek minden fejlődés-stádiuma a megelőző anyag- és energiamozgások összességének az eredménye (okozata). És minden stádium, amely az eddigi fejlődés eredménye, egyidejűleg egy következő fejlődésmozzanat okává válik. „Minden jelenség magában foglalja a múltat, a jelent és a jövőt, a régit és az újat" [7]. A természeti szépségükről híres alpi tavakat és környéküket, a gleccservölgyekkel, csipkés hegygerincekkel tagolt alpi tájakat a jég alakította ki. Lehordta és felhalmozta a kőzetanyagot, összetorlaszolta a morénagátakat. A táj régi képe a jég vezető szerepét tükrözte. A felhalmozott morénagátaknak és a kimélyített gleccservölgyekinek fontos szerepük volt a tavak kialakításában. (A mai tájkép a múltban lezajlott anyag- és energiamozgások jelenkori szintézise.) A jelenkori viszonyok viszont a jövő változásait előkészítő evolúciós folyamatok feltételeit tartalmazzák. Gondoljunk például a folyók jelenlegi munkájára. A hordalékkal terhelt gleccserpatakok a tómedencéket idővel feltöltik. A jövő képében tehát jelentős szerepük lesz a tavak helyén már most is egyre szaporodó egyenes völgysíkoknak. 6. Az előbbiekből is kitűnik, hogy a földrajzi fejlődés minden mozzanatának megvan a maga előkészítő szakasza. Minden fejlődésfolyamat a megelőző stádiumok méhéből születik. A Kárpátok kialakulása nem véletlen. Kiemelkedését a geoszinklinálisokban lezajló üledékképződés, és a szomszédos masszívumokban fellépő kéregfeszültség készítette elő. A kifejlődött kárpáti hegységkeret ismét új helyzetet teremtett, a folyók munkájának közbejöttével ez okozta az általa bezárt Alföld ütemesebb feltöltődését. Az előzmények szerepe mindig döntő. Földünk pulzációs tágulásában és összehúzódásában (Uszov—Obrucsev elmélet) szinte ütemesen váltakoznak a fejlődést előkészítő és a mozzanatokat levezető stádiumok. A 134