Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1968. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 6.)

4. aktuális ismétlés, 5. alkalmazásos ismétlés, (Ezt már főleg az új anyag feldolgozása közben). A továbbiakban ezen eljárások alkalmazásának elemzését kíséreljük meg. Előbb azonban még egy megjegyzést kell tennünk. Az említett ismétlési, illetve feleltetés! eljárások közt nem találjuk a frontális feleltetést. Hogy nem szóltunk róla, ennek oka az, hogy a frontális megjelölés elsősorban a feleltetés formai jellegét emeli ki. Kérdezhetjük ugyanazt az anyagot frontálisan is és nem frontálisan is. Régebben és legújabban feldolgozott anyagot egyaránt. S az úgynevezett permanens ismétlés is, — amelyhez annyira hozzákötődött a frontális forma, hogy nem egyszer felcserélve is használják e két fogalmat, — megvalósulhatna egyéni feleltetéshez kapcsolódóan. A frontális feleltetés, ismétlés vagy gyakorlás az osztályközösséggel való minél teljesebb foglalkozásra, szinte az osztályközösség egészének a foglalkoztatására irányul. Mindenki tevékenykedtetését szorgalmazza a „frontális" eljárás. Szemben az egyéni számonkéréssel vagy feleltetéssel — amely bár több-kevesebb igyekezettel és különböző vonatkozásokban szintén törekszik az osztályközösség „bekapcsolására", — a követelés súlyával mégis elsősorban a foglalkoztatott egyénre nehezedik. A frontális feleltetés másik, nem kevésbé, sőt tán még fontosabb jellemzője az ellenőrzés és az értékeléshez való viszonyulásában tűnik ki. Bizonyos tekintetben igaza van Lemberg professzornak, amikor megállapítja, hogy „a futó feleleteket a gyerekek nem értékelik úgy, mint a hosszabb, összefüggő beszámolókat. Sokszor úgy fogják fel, hogy szerencséjük volt. De ha osztályozza a tanár ezeket a feleleteket, a kapott érdemjegyeket már teljes értékűnek emlegetik. Az sem érdektelen továbbá, hogy a tanárt nem egyszer ezek a futó feleletek jobban tájékoztatják, mint a hosszabb beszámolók" [1]. A problémát mi is abban látjuk, hogy az ellenőrzés és értékelés a hagyományos gyakorlatban sokkal erősebben kapcsolódott az egyéni feleltetéshez, mint a frontális bármilyen eljárásához. Ez idézte elő ,,a kialakult oktatási rendszerben az ellenőrzés túltengését, s ezért vált az ellenőrzés olyan csomóponttá, ahonnan az oktatás többi lényeges hiányosságai is kiindulnak. De ez vezetett magának az ellenőrzés célszerűségének a tagadásához is, és sok más hiányossághoz az oktatás egész megszervezésében" [2], A gyakorlat mögött meghúzódó praktikus szemlélet nem mutat határozott állásfoglalást ebben a kérdésben. Az elmélettel egybehangzóan fontosnak tartják ugyan mind a kettőt, de amikor az értékeléssel való vonatkozásban vetődik fel a probléma, akkor bizonytalanná és ellentétesekké válnak a vélemények. Fontosnak és szükségesnek tartjuk annak a véleménynek mielőbbi megerősödését és általánossá válását, hogy ha egyszer „minden fajta számonkérés sajátosan és előnyösen hat a tanulók fejlődésére, a frontális is és a folyamatos is", akkor nem engedhetjük, hogy kisebb súlya legyen az egyiknek mint a másiknak, vagy hogy az egyik kisebb jelen•62