Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1966. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 4.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: Erkölcsi nevelési problémák a magyarországi vidéki pedagógiai sajtóban 1867—1945.

d) Nagyon kevés cikk foglalkozott a közösséggel, fegyelemmel is. A testi fenyítékről időnként terítékre kerülő viták (pl. 1929-ben a „Tanítók Lapja" 4—7. sz.-ban és másutt is) ékes bizonyságai annak, hogy a gyakorlatban alkalmazták a verést a pedagógusok és elméletben is megkísérelték megokolni, magyarázni eljárásukat, körülhatárolni a testi fenyíték alkalmazhatóságának feltételeit stb. A testi fenyíték kérdésében tehát egyhelyben topogás jellemző. Viszont néhány tanulságos cikk olvasható azokon a területeken, ahol a modern gyermektanulmányozás, a neveléslélektan kezdte feszegetni a konzervatív pedagógia korlátait. így pl. HARSÁNY! István (,,A Cselekvés Iskolája", 1935—36. 1—2. sz.: ,,A tanári tekintély kérdése") elveti a konzervatív, külső kényszeren, megfélemlítésen alapuló tekintélyt. Határozottan kimondja, hogy a tekintély társadalmi termék, egyben fejlődéslélektani körülmények is hatással vannak rá. Kifogásolja azt a hibás gyakorlatot, mikor az igazgató keresztezi a tanár intézkedését. A tanárok tekintélyének feltétele a belső, egyéni tekintélyteremtés, a kölcsönös megbecsülés és szolidaritás. A Mezőtúron megjelent „Protestáns Tanügyi Szemlében" érdekes, sok tekintetben tanulságos cikk foglalkozott a fegyelemmel. (1938/5. sz. Halasy-Nagy József: „A fegyelemről.") A magányos Robinsonnak nincs szüksége fegyelemre. Viszont a fegyelem társadalmi jelenség, mindenütt szükséges, ahol emberek cselekvései egymáshoz kapcsolódnak, ahol rendnek kell lenni. A szabadságnak két oldala van: a külső kényszertől mentesség, — és az egy célnak való élés. Igen tanulságos — mert bizonyos fokig érintkezik a szocialista pedagógia koncepciójával — a következő megállapítás: „A szabadság és a fegyelem tehát nemcsak, hogy nem ellenségei egymásnak, hanem szorosan öszszetartoznak és kiegészítik egymást. Az önfegyelemben találkoznak, mely lényegében, szabadon magukra vállalt korlátozás, valami, az egyéninél magasabb cél szolgálatában." — Erősen lerontja viszont a gondolatmenet értékeit az idealista, misztifikáló „néplélektani" hivatkozás: más a németek és a franciák fegyelme, de minden népnek szüksége van a fegyelemre. Nem kevésbé tanulságos TERESTYÉNI MEINRÁD-nak a közösségi neveléssel foglalkozó írása. („A Cselekvés Iskolája", 1939—40/1—4. sz.: „Az igazság eszméje, mint vezérelv az újszerű közösségi nevelésben.") — Szükséges a gyermek közösségi emberré nevelése, szocializálása. Az egyén és közösség viszonyának alakításakor két szélsőség fordul elő: a ,,túlzott egyéniség-kultusz", az önzés, a közösség semmibevevése, — másfelől pedig a ,,konformizmusra nevelés", mely megakadályozza az eredeti, önálló erkölcsi véleményalkotást, ítéletalkotást, az egyént vakon alárendeli a társadalmi szabályoknak. — A szerző e szélsőségekkel szemben a valóságérzék-fejlesztését, az egyén és közösség harmonikus viszonyának alakítását tartja fontosnak. — Érdekes az is, mikor a hibás nevelés néhány típusát felsorolja. Ilyenek: a farizeussánevelés, a mechanikus nevelés, kaszárnyaszellem; az érzelmes nevelés, a képzelet túlfejlesztése; a csak szellemiekre koncentrálódó nevelés. Végül a közösségi nevelés tárgyában említsük meg ZENTAY Ká53