Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1966. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 4.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Annási Ferenc: A jobbágyfelszabadítás ügye Heves- és Külső Szolnok megyében az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején

közöttük valami összefüggés? —-A levéltár irataíi közt kutatva a következőknek jöttünk nyomára. Az átányiak sérelme nem újkeletű. Már 1837-ben a Helytartótanácshoz fordultak igazságtevésért. „Alázatos esedezéssel" előadták, hogy ők a méltóságos br. Haller Mihály földesúrral olyan contractust kötöttek, miszerint egyetlen egy földesúrnak sincs jussa^a közlegelőhöz. Nem is volt semmi baj egészen 1836 tavaszáig. Ekkor azonban br. Orczy László haszonbérlője Panker Gábor ráhajtatta nagy számú birkanyáját a határra. A bérlő eljárásán felbuzdultak a többi földesurak is. Bár „belső fundusaik a helységben nem voltak", mégis elárasztották a határt nyájakkal a lakosok oly nagy kárára „hogy a^z élelmükre szükséges vetéseiket kellett lekaszálniuk, mert különben jószágaik éhen vesznek". Kérik a Helytartótanácsot, tiltsa el a földesurakat a legelő jussától. Mert „már most pedig csaknem éhenhalással kell küszködnünk, s ez után mind ő Felsége számára a katonaságnak az adólefizetésére, mind a Tekintetes vármegyének, valamint az illető Földosuraságoknak illő tartozásaink teljesítésére elégtelenek leszünk" (80 aláírás) [74], A Helytartótanácsnál azonban süket fülekre talált az átányiak panasza. Pedig lett volna rá módja, hogy a földesurakat az erőszakos legeltetésről eltiltsa. Csak az 1836. évi VI. t. c. 3. §-át kellett volna alkalmaznia. Mely ugyan kimondja, hogy „a földesurat a legelő használatától sem az eddigi nem gyakorlat, sem a legelő szűke miatt elzárni nem lehet", de a következő sorok már ezt mondják: „Kivétetnek mindazon által (a közös legelőhasználatból A. F.) — 1-ör azon határok, melyekben a földesúr a legelő használásától, vaigy az úrbérbehozatala alkalmával lemondott, vagy későbbi rendbeszedés által abból kirekesztetett, vagy végre szerződések következtében attól önként elállott. 2-or azon határok is, melyekben a földesúrnak az úrbérin kívül semmi belső, vagy külső birtoka nincs és a legelő jussával eddig sem élt, egyszersmind a legelő az illető úrbéri bíróságok ítélete szerint oly csekély, hogy a jobbágyság azon vonó marhái részére, melynek az úri szolgálatokra, és úrbéri földjeinek mívelésére szükségképpen megkívántatnak, nem ád a föld mineműségéhez képest elegendő élelmet." — Az átányiak kérésének teljesítésére tehát volt jogalap, csak a jóindulat, a jobbágyok sorsa iránti együttérző szív hiányzott. Hasztalan tiltakoztak, hasztalan újították meg kérésüket 1837-től kezdve évenkint. 1848 tavaszán újra reménykednek. Talán most sikerül orvosoltatni régi sérelmüket. De a vármegye — mint fentebb láttuk — elutasította kérésüket. — Ök azonban tovább folytatták a harcot. Most már az igazságügyminiszternek küldték el kérvényüket. Az Egri Állami Levéltár porosodó aktái között kutatva rátaláltunk ennek a folyamodványnak eredeti szövegére is. — Súlyos a panasz, hosszú a szöveg. Érdemes mégis végigolvasnunk. Minden sorából árad a kor levegője, az átányiak szomorú elesettsége. De ezen túlmenően — ebben a szövegben kapunk feleletet az ügy tárgyalása elején említett 4 sessio föld erőszakos elvételének történtére és annak valódi okára is. „Igazságügyi Miniszter Űr. Kegyes Urunk! — Alázattal előter362