Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1965. 1. köt. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 3.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: Eger váras úrbéri és felszabadulási pere. (II. rész)

A szőllőskei erdőben az uradalmi jáger 1791 december 31-éu mindkét lábán meglőtte Kumpert József Makiári-hóstyai lakost, aki 1792 január 7-én belehalt sérüléseibe. A haláleset nagy elkeseredést szült a hóstyák népe között, hogy ti. az uraság tisztjei, j ág erei úgy lövöldöznek rájuk, mint az oktalan állatokra. Ez az eset szolgáltatta az 1792 január 7-én kirobbanó egri ,, kapás-mozgalom" közvetlen okát [141]. A Csurgóból, a Czifra—hóstyáról, Sáncról, a Hatvani- és Maklári-hóstyáról, mintegy 400 ember rátört az egri várban levő urasági börtönre, s fejszékkel, vas villákkal, husángokkal felfegyverkezve nekitámadt a hajdúknak. Súlyosan megverték őket, s a börtön ajtaján levő lakatot fejszével leverték. Nemcsak a falopás miatt börtönbe vetetteket bocsátották szabadon, hanem a többi foglyokat is. Hiába igyekezett csillapítani a nekibőszült embereket először a Czifra-hóstyai fertálymester, majd pedig maga a városbíró, nem hallgattak rájuk [142]. Kimondott vezetője nem volt a tumultusnak. „Mindenik vezér volt, mindenik közkatona volt" — vallották később a szemtanúk. Néhányan azt vallották, hogy Horváth István felnémeti hóstyai lakos törte be elsőnek a tömlöc ajtaját. Horváth állítólag azt mondotta a börtön megtámadása alkalmával: „Teremtette huncfut püspöke! Hiszen nem adott ő azért egy pénzt is, a miénk az, az Város Erdeje az. Hunczfut, nem Lelki Pásztor. Mért lövöldözteti az embert. Elmegyünk. . . ha holnap ott az akasztófánál kell meghalnunk is. Verjük agyon az hajdúját, azután a püspökit, praefectusát" [143], A Magyar Hírmondó az alábbiakban számol be az Egerben történtekről: „Szörnyű dolog történt itten harmadnappal ez előtt. A tél, keményen béfogott. A szegénységet, valamint minden nyomorúság: úgy a hideg is leginkább tzélba vette. Szükségtől kénszeríttetvén, elmegy egy szegény ember, száraz gallyért az Uraság erdejére. De meg esett néki szegénynek; mert az Uraság érzéketlen Vadássza reá lőtt és úgy találta, hogy mindjárt szörnyű halált hólt. Már el is temettetett — s árván hagyta utánna jajgató gyermekeit. Vágynák mások nem kevesen, kiket nem öltek ugyan meg a Vadászok; de hótigvaló nyomorékokká tettek. — Még ki nem vitték az említett szerentsétlen Embert a temetőbe: már ismét 3 szegény Embert fogtak el a száraz ágak szedéséért, s kemény vasban tömlötzbe zárták. Ezt hallván a Kapások, mód nélkül neki keseredtek. Egy közzülök, szabadsággal haza bocsátott Katona. El-megy ez, többed magával a Tömlötz-tartóhoz, s kéri, hogy botsátaná ki a testvér Öttsét (ez, egy vólt a gally-szed és ért elfogottak közzül); mivel más napra vólna téve a lakodalma. De haszontalan vólt kérése; sőt haszontalan vólt a vele lévőknek száz forint kezesség-ajánlások is. Ekkor erőt vett a Kapásokban a fel-buzdult indulat az észen: fogták tehát magokat, s minek utána megújjították vólna egyszer kéréseket haszontalan: le-verték a tömlötz-ajtaja lakattyát, s mind ki-eresztették a rabokat. — Még több rossz következésektől is tartunk itten" [144]. Az 1792 január 7-i esemény mély hatást gyakorolt a városi tanácsra is; kétségkívül megdöbbentette a forradalmi népítélet. „Maga, 280