Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

IV. Miscellanea - Nagy Sándor: Adalékok Gárdonyi Géza írói munkásságához

— A korán mondja: a ki felebarátját a halálos veszedelemből kisegíthetné, de nem segíti ki, az annak gyilkosául tekintessék. Eszerint te gyilkos vagy. Juszuf! Akaszd fel. A következő percben ott kapálódzott a jámbor muzulmán a száraz fügefa tetején. A bölcs Kadi pedig mintha mi sem történt volna, mélázva nézte tovább a nargilé füstjének napsugártól aranyozott kékes gomolyait. 2. A javított változat: A bölcs kádi Ott ült AH Hasszán a bölcs kadi a zöld selyempárnán keresztbevetett lábbal; szeme a nagy sárgarezes nargilénák oszlopban felszálló kék füstjét kisérte. Nincs is annál érdekesebb a világon semmi. A terem nyitott, ajtajánál néhány törvényszolga állott. Az udvarnak azt a részét, a hol a kalodák hevertek és az akasztófául szolgáló kiszáradt fügefa, — a teremből jól lehetett látni. Kellett is. Mert az ítéleteket csakis a kadi szeme előtt lehetett pontosan végrehajtani. Jó ideig nem jelentkezett panaszos. A meleg terem csendjét csak egyszer zavarta meg Juszuf, a főpecér, midőn naptól barnult izmos karján szétcsapott egy szúnyogot. Azonban a nap mégsem nyugodhatott le törvénytétel nélkül: az udvaron ugatott a kutya. A kadi elé poros, fáradt muzulmán lépett. Az arcza sápadt. A szeme [i] álmatlan [ul] vörös [ek], A kezében bottá meredt kígyót tartott. — Bölcs kadi, nagy bűnös áll előtted! mondotta szomorún. A bölcs kadi egyet pöffentett a nargilé szattyánszárából s megnézte a vastag borostyánszopó kát, nem kell-e még tollal kitisztítani. Az idegen folytatta: - A Zaharán egy bűvészt találtam. Ott feküdt a homokban, a tevéje mellett haldokolva. — Segíthetek-e rajtad, kérdeztem melléje térdelve. Az ember már alig lélekzett. Az ajka száraz volt, Mcserepesedett. Az arcza mint a sárga viasz. Adj innom,, mert meghalok — susogta alig hallhatóan. Nekem volt vizem, de a helyett, — hogy rögtön adtam volna, így feleltem: — Emlék szel-e reám? Rám nézett. Láttam rajta, hogy nem emlékezik. — Adj innom, — susogta újból. De én ehhelyett tovább beszéltem: — Én vagyok az a kíváncsi, aki Kairóban megvettem tőled a kigyóbotot tiz aranyért. A kigyóbot megelevenedett, csaknem szörnyethaltam ijedtemben. Akkor megint megkerestelek és megint vettem tőled egy kigyót, az is eleven lett, meg is harapott, szerencse, hogy nem volt meg a méregfoga. Ismét felkerestelek. Elővettél egy eleven kigyót, megbűvölted, oly merev lett, mint az előbbiek; azt is el akartad adni, de volt annyi eszem, hogy nem távoztam azonnal, — az a kígyó is felelevenült. 699