Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Szőkefalvi-Nagy Zoltán: Martinovics helye a kémiában

A tankönyvében a flogisztonról még a klasszikus, valószínűleg főleg Kirwantól átvett meghatározást, adja: „Flogisztonon értem azt a természeti folyós és finom testet, amely a testeket éghetővé teszi, amely az égés hatására ezekben lángot idéz elő, amely meghatározott színt kölcsönöz minden testnek, a fémes anyagoknak pedig csillogást is, s a vezetőképességet is adja, amely azoknak az anyagoknak ez elemi része, amelyeket a természetrajzban éghetőknek neveznek, amely a levegőben nagyobb mennyiségben összegyűlve az állatok lélegzését és a tűz terejedését is akadályozza" [2, I. 82. o.]. (Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy e meghatározás végén, ott ahol a forrásmunkákat szokta felsorolni, egy olasz kémikus, Cavallo neve mellett Lavoisiernek egy 1777-es cikkére való hivatkozás is olvasható, mint ahonnan e meghatározást merítette.) Ugyanebben a könyvében már megtaláljuk azonban a flogisztonelmélet akkori legmodernebb, főleg Priestley által hangoztatott formáját is, azt, amely szerint a flogiszton nem más, mint az akkor nemrég előállított hidrogén, vagy ahogyan akkor nevezték, éghető levegő. Ezt a felfogást tükrözi például az a magyarázata, amelyet a puskaporban lejátszódó folyamatokra adott: „.. . a tűzben, midőn a salétrom megolvad, deflogisztizált levegőt" — értsd oxigént — „bocsát ki, a megolvadó kénből éghető levegő szabadul fel, ezek a levegők kapcsolódva, óriási feszítő erővel az egész tömeget kiterjesztik" [2, I. 128. o.]. Van azonban önálló gondolata is e téren, már a tankönyvében is találkozunk ilyenekkel. Nem ő volt az első, aki észrevette, hogy az égés és az erjedés rokon jelenség (bár nem is volt általános ez a felfogás). Valószínűleg azonban Martinovics volt az egyetlen, aki a robbanást „pillanat alatti erjedésnek" nevezte. Horváth János nagyon kifogásolta ezt a kijelentést, ha azonban arra gondolunk, hogy az erjedést lassú égésnek is szokás mondani, nincs jogunk az azonosság megfordításával képzett kifejezés fölött, különösen a maga idejében minden további nélkül pálcát törni. Sokkal jelentősebbek azonban azok a kísérletek, amelyekkel az égés és robbanás kérdését meg akarta oldani. 1789—90-ben durranőarany robbanását vizsgálta meg igen részletesen, sokoldalúan. Azok a leírásai, amelyeket ezzel kapcsolatban készített kísérleteiről, azt bizonyítják, hogy jó kísérletező, jó megfigyelő volt, s ha kísérletei mégse váltak a későbbi kémia alapvető kísérleteivé, azt elsősorban annak tudhatjuk be, hogy olyan kémiai reakció lefolyását vette sajnos, vizsgálat alá, amelyet kora összes többi tudósai is képtelenek lettek volna megmagyarázni, így a kísérletek értelmezése nem állta ki a későbbi idők kritikáját. A legnagyobb hiba abban volt, hogy Martinovics a durranóarany robbanását az égés egyik megnyilvánulási formájának tartotta. A kísérleteket úgy végezte, hogy egy üvegedény közepéig érő fapálcika végére erősített 1 gran durranóarany at, s ezt különböző módokon felrobbantotta. Vizsgálta, hogy mennyi és milyen gáz. fejlődött belőle. A keletkezett gázt szagtalannak találta, amely a mészvizet nem zavarosította meg, s a lakmuszra sem hatott. Ez helyes is, 532