Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: Valláslélektan, valláskritika, ateista nevelés

Iává való fejlődést elemezte volna tudományos objektivitással, alapossággal. Nyilvánvaló, hogy e tekintetben is a modern polgári pszichológusok világnézeti elfogultsága mutatkozik meg. Ha a polgári pszichológia elfogultan, egyoldalúan foglalkozik a gyermek ateista fejlődésével, — annál szélesebb árnyalatú irodalmi feldolgozással találkozhatunk idevonatkozólag a nagy írók műveiben. Példaként említsük meg, hogy mennyire változatosan, a művészi realizmus mellett milyen pszichológiai éleslátással ábrázolta Maxim GORKIJ a gyermek vallásos, illetve ateista fejlődését a kapitalista társadalomban. Gorkij élesen, helyesen látta, hogy a vallást a szülők plántálják a gyermekbe, mégpedig elsősorban a rendszeres szoktatással, imádkoztatással, a vallási rítushoz való szoktatással. Ehhez a gyakorlati vallásos neveléshez próbálnak azután érzelmi kiegészítést fűzni a vallásos legendák, történetek elbeszélésével. (Vö. a nagymama elbeszéléseit a „Gyermekkorom"-ban.) Könnyen érthető, hogy az effajta, konzervatív vallásos nevelés — melyhez a katekizáló-formalisztikus iskolai vallásoktatás hozzájárul értelmi síkon többszörösen is zavarba hozza a nyiladozó értelmű gyermeket. A gyermek kérdéseket tesz fel pl. istenről, pokolról, mennyországról stb. A felnőttek nem tudnak — nem is tudhatnak — ezekre kielégítő választ adni. Megtévesztő, elterelő, vagy homályos feleleteket adnak. Ez nyilvánvalóan fokozza a gyermek értelmi fejlődésének zavarát, olykor megoldhatatlan tépelődések sorozatát indítja meg . .. A gyermek vallásos kételkedésének gyakran az a forrása, hogy rájön a nagy ellentétre, ami a vallás parancsai és az emberek mindennapi élete, magatartása között feszül. Ennek nyomán sok esetben felismeri a gyermek, hogy a vallás szinte a felnőttek hibáinak, képmutatásának elleplezőjévé lesz, Igen szemléletes megfigyelése Gorkijnak — gyermekkorából —, hogy nagyszülei kétféleképp imádkoznak, mintha két különböző isten volna. A nagyapa merev, azonos szövegű, minden egyéni íz és érzés nélküli imákat mormol, — a nagyanya viszont személyes, egyéni átéléssel imádkozik. („Gyermekkorom", VII. fejezet, 95. oldal.) Gorkij számos művében a vallástól való elfordulásnak, kételynek, ateistává fejlődésnek sokféle, változatos típusait vonultatja fel. E fejlődésre nem kevés hatást gyakorolnak a gyermek környezetéből vett társadalmi tapasztalatok és a nemi fejlődés, a nemi élet köréből származó élmények, tapasztalatok is. Mindezek Összességükben olyan irányban hatnak, hogy a serdülő kiábrándul a felnőttek képmutatásából, és abból a társadalomból, mely a képmutatást a vallás eszközeivel is támogatja, szentesíti. Mint nagy realista író, Gorkij azt is helyesen látja meg, hogy az emberek csak idősebb korukban jutnak el a határozott kételyhez, szkepszishez. Pl. Matvej Kozsemjákin vezekelni, felejteni megy a kolostorba, de ottani tapasztalatai alapján — idős korában — leszűri a maga számára: „szemfényvesztés az egész!" (i. m. IV. rész, 399. oldal). Van azután olyan Gorkij-hős is, aki végig megmarad vallásosnak. Ilyen pl. Motya, a „Gyónás" főszereplője. Azonban ő is — hosszas ko37