Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: Valláslélektan, valláskritika, ateista nevelés

További kérdésünk: szükségszerű tényező-e az egészséges élethez, az ember boldogságához a vallás? A tudományos pszichológia válasza mindkét kérdésre tagadó. A vallásos alapon álló polgári gyermekpszichológusok közül sokan a vallásosságot a gyermeki spontán fejlődés eredményének, sőt „lelki szükséglet"-nek tartják. Ezek szerint a gyermek kíváncsiságtól, tudásvágytól hajtva, a „végső okokat" keresve eljut a személyes isten eszméjéhez, a mai tételes vallások istenhitéhez. Mások szerint a gyermek inkább érzelmi alapon — támaszt, gyámolítót keresve —• jut el a mindenkor igazságos „mennyei atya" képzetéhez. A jellemzett gyermeklélektani felfogások bírálatakor kiindulásul megjegyezhetjük, hogy azokat többé-kevésbé nyílt apologétikus célzat hatja át. Ezen túlmenően azonban ténybeli érveik nem meggyőzők és bizonyításuk logikai hibában is szenved. Elsősorban, nehezen bizonyítható, hogy a gyermek spontán, a környezettől elzárt fejlődése milyen lenne. Történelmi és pszichológiai egybevetések, következtetések alapján valószínű, hogy a kevés tapasztalat, a pszichikai képességek és elsősorban a második jelzőrendszer fejletlensége 'következtében a kisgyermekben bizonyos kezdetleges, mágikus szemlélet alakulhat ki. Az ilyen „mágikus világkép" azonban csupán a spontán fejlődés és a környezettől való teljes elzártság hipotézise mellett állhat fenn, tehát a modern kor kisgyermekére vonatkozóan a mágikus világikép nem is tekinthető általános, életkori sajátosságnak. A gyermek tapasztalatainak bővülése, pszichikai képességeinek, különösen gondolkodásának realisztikus és gyakorlatias, konkrét irányú fejlődése azonban — éppen a mágikus, misztifikáló szemlélet ellenére ható tényezők. A gyermek vallásos fejlődése, a személyes istenhit és a tételes vallások alapján álló világkép, világnézet kialakulása mindenképpen a vallásos környezet, a vallásos nevelés, az utánzás, a vallásos hatások befogadásának, elfogadásának tulajdonítható. De téved az említett gyermekpszichológiai felfogás annyiban is, hogy a gyermeket valamiféle „igazságkereső filozófus"-nak és feltétlenül irreális, természetfeletti támaszt kereső lénynek tüntetik fel. Ennek éppen a modern gyermeklélektanban általánosan elfogadott konkrét, gyakorlatias gyermeki szemléletmód, gondolkodásmód ellentmond. Méginkább nyilvánvaló a vallásos elfogultság akkor, mikor egyes pszichológusok a vallást, mint a gyermek számára nélkülözhetetlen lelki szükségletet, mint a boldog emberi élet feltételét emlegetik. Napjainkban .a szocialista országok sok milliós, boldog, kiegyensúlyozott, ateista szellemben nevelt és ateista meggyőződésű ifjúsága és felnőttel — beszédesen tanúsítják, hogy vallás nélkül is lehet becsületesen, boldogan élni. Másfelől azt, hogy a vallás nagyon sokszor nem tudja biztosítani a kiegyensúlyozott, boldog életet, szintén sok példával lehetne illusztrálni. * Érdékes, hogy a vallások modern pszichológus-apologétái — főleg az első, majd a második világháború után — hogyan igyekeznek bizo3* 35