Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: Eger város úrbéri és felszabadulási pere. I. rész

Eszterházy Károly gróf (1762—1799). E nagy püspököknek köszönheti Eger — amely a XVII. század végén elhanyagolt, sőt romokban heverő nagy falu volt —, hogy a XIX. századba fordulva, már egyike lett hazánk legszebb és legboldogabb vidéki városainak" [6]. Breznay Imre 1933—344>en jelentette meg „Eger a XVIII. században" c. kétkötetes munkáját [7]. A szerző nem győz áradozni e „boldog és boldogító" századról és „nagy" püspökeiről. Szerencséje volt Egernek — írja —, hogy mindjárt Fenesy után oly nagy püspökei következtek, mint Telekesy István, majd Erdődy Gábor gróf, Barkóczy Ferenc gróf és végül Eszterházy Károly gróf, akik száz esztendő alatt nemcsak eltüntették a török hódoltság szomorú nyomait, hanem a romokban levő városkából (talán inkább: szerény faluból) virágzó várost varázsoltak, mely középpontja lett a tudományoknak és a XVIII. században virágzó barokk-művészetnek" [8]. Ugyancsak hasonló hangvételben zengi Szmrecsányi Miklós „Eger művészetéről" (Bp., 1937) c. tanulmányában az egri „barokk" püspökök dicséretét: „A XVIII. száziad folyamán Eger ismét püspöki város lett s ennek a ténynek köszönhette újalbb gyors felvirágzását. Püspökei: Telekesy István (1699—1715), gróf Erdődy Gábor (1715—1744), gróf Barkóczi Ferenc (1745—1761) és gróf Eszterházy Károly (1762—1799) nemcsak egyéni kiválóságuknál fogva, hanem a római Collegium Germanicum et Hungaricumban töltött évek ifjúkori benyomásaival is gazdagodva az örökváros szellemétől áthatott nagy áttekintéssel a régi helyett egy egészen új várost létesítettek, a Rómából kiindult és csakhamar uralkodóvá lett barokk művészet felkarolásával. . . Mert szegényes kis fészek maradt volna, ha romjaiból a XVIII. század folyamán kiváló érdemű püspökei nagyszerű alkotásaikkal ki nem emelték volna hazánk városai közt a legjelentékenyebbek sorába. A püspökök pártfogása mellett a szerzetes rendek s a példát követve a kanonokok gyarapították és szépítették Eger történeti jellegű érdekes városi képét" [9|. De még egy olyan érdemes polgári történetíró is, mint Iványi Béla, aki Eger város 1687—1695 közötti első rangemelési törekvésével bőséges levéltári forrásanyag alapján behatóan foglalkozott, jobbnak találta, hogy az egész rangemelési mozgalom megakadt és holtpontra jutott. „Mert bár igaz, hogy Eger mindenképen megérdemelte e kitüntetést — írja Iványi —, kérdés, hogy javára vált volna-e? ... Ha a város eléri célját és szabad királyi lesz, sok mindentől elesett volna, amit, mint egy gazdag püspök-földesúr városa megkapott. Ha Eger szabad kirá'yi, de szegény város marad, akkor ma aligha gyönyörködhetnénk a monumentális lyceum örök szép épületében és a szebbnél-szebb barakk-emlékek pompás sorozatában . . ." [10]. Valóban, elismerjük, hogy Eger nem egy barokk műemlékkel szegényebb lenne most, ha sikerült volna megszabadulnia a kettős földesuraság igája alól és elnyerte volna a szabad királyi városi rangot. De arról a püspökség és klerikális tollforgatói már nem beszélnek, hogy mivé fejlődhetett volna Eger mint szabad királyi város. A szellemtörténész Szekfü Gyula szerint „amíg a barokk-kornak meg voltak a nagy vezetői, kiknek élete megközelítette a barokk élet22* 339