Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: A neveléstudomány időszerű rendszertani és kutatásmódszertani kérdései

kifejezésekkel. Ez a terminológia azonban elmosódottá tette a rendszertani kérdéseket, mert a „külső megjelenés" és a „társas érintkezési szabályok" kategóriájába a testi, esztétikai és erkölcsi nevelési feladatok egész komplexuma került, viszont elmaradt a szocialista humanizmusból a rászorulók aktív segítése, a segítőkész magatartás követelménye. Tetézte a hibákat, hogy az idevonatkozó tankönyv-, illetve tanulmányrészleteket az 1950-es években erősen átitatta a felszínes, sematizáló szemlélet is. Ennek nyomai egyébként napjainkban is megvannak — gyakorlatban is, elméletben is. Sematikus, leegyszerűsítés például, amikor a durvaság, verekedés okaként egyszerűen a „rossz hagyományokat", a régi társadalmi és pedagógiai rendszert hibáztatják — megfeledkezve e hibák fejlődéslélektani motívumairól (pl. mozgásvágy, testi erő fitogtatásának vágya, feltűnésvágy, utánzás stb.) és neveléslélektani összefüggéseiről. A fegyelmezettség és a szocialista humanizmus összefüggéseire újabban szerencsésen mutatott rá GMURMAN műve. („Fegyelem az iskolában." Budapest, 1963. Tankönyvkiadó, 89—96. o.) [11] A neveléstörténet e röviden vázolt tudományos, világnézetformáló és művelő jelentőségéből következik, hogy nélkülözhetetlen alkotórésze volt a múltban és napjainkban is a pedagógusképzésnek. Ezért a marxista dialektika érvényesítésének, a pedagógusok világnézeti nevelésének követelményéből fakad, hogy a neveléstörténet külön tárgyként, megfelelő keretek biztosításával szerepeljen a szocialista nevelőképzésben. Sem tudományosan, sem a világnézetformálás szempontjából nem helyeselhetők tehát az olyan tervek, amelyek a neveléstörténetet likvidálva, azt be akarták volna olvasztani az általános pedagógiába. Rendkívül meggyőző érveléssel mutatja ki az ilyen „szintétikus pedagógia" álláspontjának tarthatatlanságát A. V. OSZOSZKOV cikke a Szovjetszkája Pedagógika, 1963. évf. 4. számában. („A neveléstörténet-tanítás megjavítása a pedagógiai intézetekben.") [12] Vö. Jóború Magda: „Az összehasonlító pedagógia módszerei és fő területei." („Tanulmányok a neveléstudomány köréből." Bp. 1960. MTA kiad. 155—185. o.) A szerző áttekinthető tagolással ismerteti az „összehasonlító pedagógia" korszerű értelmezéseit, a világnézeti-politikai álláspont érvényesülését az összehasonlító eljárás során, valamint néhány kutatásmódszertani kérdést. Az összehasonlító pedagógia fő területeiként a következőket említi: az állam szerepe a köznevelésben, — az iskolarendszer, — a művelődési anyag. (E fő, adatszerűen könnyen megragadható és az érdeklődés középpontjában álló területek mellett természetesen nem rekeszthető ki az összehasonlító pedagógia köréből a jelenkori pedagógiai törekvések, pedagógiai rendszerek szinkronisztikus, átfogó és sokoldalú egybevetése, kritikai elemzése sem.) ÜBER EINIGE SYSTEMATISCHE UND FORSCHUNGSMETHODISCHE PROBLEME DER ERZIEHUNGSWISSENSCHAFT Dr. JÁNOS BERENCZ Dem Titel gemäss zerfällt unser Artikel in zwei Teile: Im ersten, systematischen Teil befasst sich der Verfasser mit der theoretischen und praktischen Einteilung der Pädagogik. Er krisisiert die übliche trichotomische Einteilung der Pädagogik — Einleitung in die Pädagogik, Didaktik, Erziehungslehre — und skizziert eine andere, dichotomische Einteilung: Einführung in die Pädagogik und Allgemeine Pädagogik (Didaktik u. Erziehungslehre). Demnach enthält die „Einführung in die Pädagogik" folgende Struktur: 1. Definition der pädagogischen Tätigkeit, 2. Das Problem der Erziehbarkeit, 3. Die Faktoren der pädagogischen Tätigkeit, 4. Ziele und Aufgaben der sozialistischen Pädagogik, 5. Die Grundprinzipien der soz. Pädagogik,