Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1964. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 2.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bakos József: Comenius tankönyvei: II. A Janua

a népnyelvet is kiaknázza. Ebben a tekintetben Szikszai Fabriczius egyrészt forrása volt, másrészt éppen Szikszai példája nyomán még bátrabban merített a népnyelv szókincsének gazdag tárából, így Szilágyi Benjámin Janua-fordítása magyar nyelvének nyelvjárási vonásai is kitűnnek. Az alább felsorolt szavak — a mai nyelvhasználatukhoz is viszonyítva (vö. Derne: MNy. 56:21) — sajátosan nyelvjárási elemként kerültek be a magyar Januaba: zuháj (a sebes eső zuhájjal esik), kopácsolék, butko (héj), a kopácsolékját butkoját, héját elvesse, (szék) (bél), kiknek széki (béli) (vagyon), szityó (a gyékényen kákából (szityóból), amelyben pálikák nevelkednek . . .), mony (A madarak . . . monyokat toynak... a tojomány (?!) fejéret és székit el-reytik), pise (madárfi), galambug, galambos (a'hol a galambok neveltetnék galamb-háznak, galambosnak, galambugnak hívattatik), libocz (bibicz), csikmák, kabola (katzola, kancza ló), hidas (komp), zayda, butyor, gunyha, kurta suba, rokolya (nyári gyenge szoknya), ümög, pendely, vehem (pullus, csikó, tcsitkó), lyuki (a 'kis ember: emberke, emberecske, lyuki ember, törpe, kutak (kis ember), czibertes (horgas lábú), kandics (félszemű) stb., stb. A magyar népi betegségnevek kutatásában is segítséget nyújt a Janua e tárgy- és fogalomkörbe tartozó szavaival. Ebből a szempontból figyelemre méltó pl. ez a részlet: ,,A' meg-evesedett fekély, midőn kelni kezdett kelésnek avagy túrnak mondatik, a'mellyből midőn fölszakasztatik, ev (rútság) töröt vér és genyetség foly ki: a' hússal egyben tekeredet (gyűlt) és öszvenőtt évből penig apro merigy (vaktetém) lészen." Az újabb, az 1700-as évekbeli kiadásokban a túr szó helyett a tályog szót, a töröt vér jelzős szerkezet helyett a megsült vér található: „Midőn a folyo dagadás (tálgyu) (Apáczai is használja. Vö. még: Magyar Tájszótár: tálgyu: Erdély és a Tisza mell.) (fakadék). Az újabb kiadásokban : tályog, fakadék (öszve megyen varral) kemény bőrrel (bé-burittatik, megcserepesedik . . .) stb., stb. Az sem véletlen, hogy a szótörténet, a nyelvjárástörténet kutatói gyakran idézik a Janua magyar nyelvi adatait, de sok esetben nem az eredeti kiadások nyomán, sokszor nem is jelzik, melyik kiadásról van szó, hanem csak a NySz. feldolgozása alapján, pedig e szótár munkatársai nem éppen szerencsés kézzel nyúltak a Januahoz: csak a kolozsvári 1673-as kiadás adatait dolgozzák bele a szótárba. Hogy a régi magyar csoportnyelvi, szakmai szókészlet, de általában a gazdag művelődés- és technikatörténet és agráretnográfia stb. kutatói milyen értékes tárgyés szóismeretet meríthetnek a Januaból is, nem kell külön bizonyítanunk. Különösen értékes forrás abból a szempontból is a Janua, hogy nemcsak szótárszerűen sorakoztatja fel az egyes foglalkozások, technikai fogások stb. műszókincsét, hanem a munkamenetbe ágyazva, a tárgyakhoz és a műveletekhez is kötve nyújtja azokat. Figyeljük meg pl., hogy a földművelő gazdálkodás (a szántás, a vetés, az aratás, a nyomtatás stb.) szókincsét (a magyar fordítás a nép száján is élt szavait) valóban a munkamenet leírása nyomán sorakoztatja fel: „A Mezei rabotás (szántóvető, major gazda) ember az a' ki a mezőt míveli... az egyik kézvei tartja az eke-szarvát, hogy ne csavarogjon, a' másikkal az ösztökét... a' baronának, avagy fogas baronának az 206