Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1963. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 1.)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: Történetiség és korszerűség pedagógia-oktatásunkban

nos problématörténeti szöveggyűjtemény — jegyzetekkel és bevezetővel ellátva — „A magyar nőnevelés úttörői" című kiadvány. (Bp. 1963., Tankönyvkiadó.) Akadnak azonban a legutóbbi években is nem eléggé a tárgyhoz kapcsolódó, felszínes történeti fejtegetések is egyes művekben. A problématörténet iránti fokozott érdeklődés, a pedagógiai elmélet és történet szerves közelebbhozására törekvés bizonysága, hogy egyes mai kérdések tárgyalását feldolgozó művek viszonylag igen terjedelmes problématörténeti anyagot tartalmaznak. Ez a tendencia található NAGY SÁNDOR-nak „Az oktatási folyamatra vonatkozó nézetek történeti alakulása és mai helyzete" című akadémiai doktori disszertációjában. (Bp. 1962. MTA kiadása, 19—174. oldal.) — Értékes történeti áttekintés olvasható a hazai munkaoktatás előzményeiről a ,,Tanulmányok a politechnikai oktatás köréből" című gyűjteményes kötetben. (Tankönyvkiadó, Bp. 1963. 7—119. oldal.) * ** Ahhoz, hogy a problématörténeti feldolgozás céljaira, szerepére, jelentőségére konkréten rámutassunk, hasznos lesz, ha egy-egy neveléselméleti és didaktikai példán röviden illusztráljuk: mire terjeszkedjen ki a problématörténeti tudományos kutatás és mennyiben nyújthat segítséget a pedagógusképzés gyakorlati feladatai, célkitűzései szempontjából? A neveléselméletből vegyük illusztrálásul az „erkölcsi nevelés" témájának a ,,Közösségi nevelés" című fejezetét, Ezzel kapcsolatban a következő kérdések problématörténeti feltárását tarthatjuk a neveléselméleti oktatás szempontjából gyümölcsözőnek: a) Milyen gyökerei vannak a közösségi nevelésnek a klasszikus polgári pedagógiában (Comenius, Pestalozzi) és az utópista szocialista gondolkodóknál

9 (Korai utópisták: Morus, Campanella [7], XIX. sz. elejének utópistái: Fourier, Owen stb [8]) b) Hogyan torzult egyoldalúvá a múlt században az egyén és a közösség viszonya az individualista-liberális polgári pedagógiában? Hogyan alakult ki a másik véglet, a konzervatív-soviniszta univerzalizmus, melynek legreakciósabb képviselője a fasiszta és „nemzeti szocialista" pedagógia? Miben különbözik mindezektől a polgári törekvésektől, irányzatoktól a szocialista pedagógia közösségi elve és gyakorlata? c) Hogyan fejlődött ki a tudományos szocializmus tanításai nyomán a szocialista közösségi nevelés elmélete és gyakorlata? (Az „Egységes Munkaiskolái Törvény" a Szovjetunióban, 1918-ban, — Kirupszkája működése, főleg a „Közösségi nevelés" című cikke (1922). — Makarenko gyakorlati és elméleti működésének mai jelentősége a közösségi nevelés szempontjából.) d) Milyen történeti gyökerei vannak a szocialista közösségi nevelés egyes tényezőinek, különösen a perspektívának (vö. Hans BERGER: „Die Freude, als Mittel der Erziehung", Volk u. Wissem, VEB, Berlin, 1957. 16—26. lap történeti összefoglalását és adatközlését), a szervezettségnek, közösségi tevékenységnek és a hagyományoknak? Ugyanígy bizonyos történeti magyarázatot kíván a „pedagógiai hagyomány" szocialista értelmezése is — megkülönböztetésül a konzervatív értelmezésű „hagyomány"-tói. (PL Imre Sándor. Prohászka Lajos koncepciója.) Talán nem is szorul külön, hosszas bizonyításra, hogy az említett 37