Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1963. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 1.)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Szőkefalvy-Nagy Zoltán: A kémiai jelek és jelzések hazai alkalmazásának történeti áttekintése

lános gyakorlat szerint az egyetemi jegyzetek alapján folyt a tanítás a hazai protestáns főiskolákon. Ellene szól viszont ennek a feltételezésnek egyrészt az, hogy kémia ezeknek az intézményeknek tantárgyai között nem szerepelt, csak a fizika keretében volt kevés, főleg általános kémia, másrészt pedig az, hogy eddig kéziratos anyagban sem találkoztunk idehaza készített olyan jegyzettel, amelyben kémiai jelzés szerepelt volna 1770-ig. Az egészen biztos, hogy a katolikus iskolákban ugyaneddig az időig semmiféle jelzés nem kapott otthont. A jezsuita iskolák skolasztikus merevsége a természettudományoknak különben sem kedvezett, s a fennmaradt dokumentumok nem is mutatnak semmi olyanra, hogy a skolasztikus kémia keveredne a kémiai jelzések gyakorlatával. A kémiai jelek alkalmazását nagyban előmozdította Geoffroy affinitástáblája, illetve az az irányzat, amit a XVIII. században ezzel kapcsolatban elindított. Ettől kezdve az elemeknek ez a táblázata annyira hozzátartozott a kémia oktatásához, mint manapság a periódusos tábla. Az affinitástáblával kapcsolatban két magyar vonatkozású adatról kell megemlékeznünk. Fürst Mihály 1752-ben doktori disszertációjában ezt a táblát teljes egészében közölte. Fürst, aki soproni magyarnak mondotta magát, az affinitástábla fölé egy harsonázó, babérkoszorút hozó angyalt rajzoltatott. A harsonára függesztett kis zászlón a Batthyányzászlót láthatjuk [4]. Két évvel később ugyancsak ezzel az affinitástáblával foglalkozott — többek között — doktori disszertációjában Zágoni Gábor is [5]. Ö azonban magát a táblát már ismertnek tételezte fel. A szövegrészben sem alkalmazott jelöléseket. Ebből a körülményből semmiesetre sem következtethetünk arra, hogy Zágoni ellene lett volna a jelöléseknek, hanem minden valószínűség szerint arra gondolhatunk, hogy az a nyomda, amelyben Fürst dolgozata megjelent, rendelkezett a kémiai jelék matricáival, míg az, amiben Zágoni nyomatta ki dolgozatát, ennek híjával volt. A nyomdai felszerelés hiányosságára lehet, véleményem szerint visszavezetni azt is, hogy az ugyanakkor és nem sokkal később is a Magyarországon megjelent könyvekben hiába keressük az akkori kémiai jeleket. Ezt azért tartom fontosnak leszögezni, minthogy Szathmáry László egy cikkében a hazai nyomtatott könyvek kémiai jel-hiányából egészen más következtetésre jut [21]. Szerinte, s őt követve Prosz János szerint is a hazai kémia gyors fejlődésének egyik mutatóját kell látnunk abban, hogy az ősi jelrendszerrel szakítottak [22]. Hogy ez mennyire vitatható, arra néhány adatot szeretnék felsorakoztatni. Abban az időben ezek a jelék nyugaton is általánosan el voltak terjedve, nem jelentett visszamaradást, ha valaki ezeket használta. Bergman, a XVIII. század végének nagy svéd kémikusa például ki is egészítette ezt a jelrendszert. Bizonyítékként szolgálhat az is, hogy olyan magyar szerzők, akik sokkal kisebb jelentőségű kérdésekben ragaszkodtak nyugati mestereikhez, szinte kizárólag ebben nem követték azokat. A nyomdai körülményeken kívül nehéz volna bármi mással magyarázni, hogy Horváth Já208