Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1963. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 1.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Forradalom és kultúra (Batsányi János 1793—95-ben)

zeti literatúrai „ . . . ezzel együtt terjed a világosság, ezzel együtt fejtődik ki a népnek észbeli tehetsége" [75]. Természetes tehát, hogy Batsányi, tehetséges nemzedéke minden tagjához hasonlóan, igen fontosnak tartja a költő, az író szerepét a nemzet, a társadalom, az emberiség életében. A két mentőírás igen lényeges részei foglalkoznak ezért a költő természetével, kötelességeivel és társadalmi szerepével. Pontosan ugyanebben az időben Kármán József is hasonló gondolatokat fejt ki az igaz „literator"-ról A nemzet csinosodásában. — Batsányinál ez szervesen össze is függ a mentőírások lényegével, hiszen nem utolsó sorban mint költőt vádolják, még a második esetben is. Batsányi politikai költő és kitűnő publicista. Az ő ideálja nem a saját szíve rejtelmeit és sejtelmeit kutató széplélek, hanem az emberiség sorsával vívódó vátesz. A nádornak részletesen elemzi A franciaországi változásokra című költemény keletkezésének belső körülményeit: ,,Egy költő érzései ezek, aki az emberiség történelmének birodalmát kutató szemmel és érző szívvel bevándorolva, már régóta gondolkozott a szenvedő emberiség méltatlan sorsán, s akit ez a nagy, még soha nem látott és hallott világraszóló esemény (a francia forradalomról van szó) hirtelen meglepett. Jaj néki, ha nem érzett volna együtt vele!. . . akkor nem lett volna már sem értelemmel megáldott társadalmi lény, sem gondolkodó ember, sem magyar. És jaj a megvetésre méltó nézőnek, az alacsonylelkű rabszolgának, aki költőnek véli magát, de ilyen látvány előtt érzéketlen marad! Az emberiség csalárd ellensége ő, az erkölcs és igazság ellensége. Megvetésre méltó, önző teremtés, aki mindenütt a maga drága énjére tekint; eladó mindenkinek, aki megveszi" [76]. Azok az írók vagy költők, akik az emberiség sorsán tépelődtek, „ . . . halhatatlan műveikkel legtöbbet használtak a világnak (az uralkodóknak és a népeiknek) s az emberiségnek és koruknak örök, magasztos becsületet szereztek ..." [77]. A mintakép, mely itt Batsányi szeme előtt lebeg, az általa annyira tisztelt és nagyratartott Montesquieu. Tőle tanulja többek között azt is, hogy „.az író nem csupán azért ír, hogy olvassák, de akarja, hogy együtt gondolkozzanak, együtt érezzenek vele" [78]. De ennél továbbmenve, „minden becsületes író kötelességének" tartja, hogy az „a rossz polgárok fondorlatait, zavarkeltéseit és vétkeit" „érinti és korholja" [79]. Az igazán nagy költő hivatásának érzi az emberiség legfontosabb kérdéseivel való foglalkozást. De nemcsak hivatásának érzi ezt, hanem hivatott is ilyenformán mértékadó véleményt formálni a nagy ügyekről. Az állam vezetői tehát a köz érdekében járnak el, ha a költök véleményét figyelembe veszik. Batsányi korának legnagyobb eseménye a felvilágosodás és a francia forradalom. Nyomatékosan javasolja is Apológiájában. a király tanácsosainak, hogy a király iránti hűségből és hazaszeretetből fogadják meg e nagy szellemek tanácsait, akik szerte Európában megvitatták a kor nagy problémáit: „kell, hogy olvassák, hogy nagy buzgalommal vizsgálják az ő műveiket, és a bennük foglalt elveket . . . Kell, hogy megfogadják az ilyen írók tanácsait, akiket majdnem mindennap igazoltak az események, tehát figyelemre és bizalomra mél158