Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1963. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; : Nova series ; Tom. 1.)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Forradalom és kultúra (Batsányi János 1793—95-ben)

nak és mindazon szörnyűségéknek dicsőítőjévé legyek, amelyek ezt a kezdetben minden más korábbi államalakuláshoz mérten oly szép, oly sok jót ígérő forradalmat kísérték, és meggyalázták. Nem, bizonyosan nem ez a szándékom. Ellenkezőleg!" [25]. (A kiemelés tőlem: N. L.) Batsányitól természetesen nem várhatjuk el, hogy felismerje a francia forradalom igazi lényegét, hogy meg tudja magának magyarázni a végbement társadalmi változást. Ehhez a magyar társadalmi viszonyok túlságosan fejletlenek még. Ö ezért általánosságban azt mondja, hogy az igazság győzött; a mindenféle törekvések rendezetlen káoszából az igazság pattan ki feltétlenül diadalmasan, ez a mindenség törvénye. Montesquieutől idéz: „Ha egyszer az Igazság elhatározta, hogy bevonul egy országba, el tudja végezni, hogy előtte a kapuk feltáruljanak . . ." [26] Különös nyomatékkal teszi hozzá a csodált francia idézett szavaihoz: „Ez mindenféle igazságra vonatkozik, — hiszen ha egyszer megmutatkozott, szükségképpen tündöklik és úgy ragyog, mint a felhőket szétszóró Nap az égbolton." Ez az igazság a francia forradalom igazsága, minden kétséget kizáró módon, hiszen így folytatja írónk: „Annyit jelent ez, kérdezhetné valaki, hogy helyeseljük mindazt, amit a franciák cselekszenek?" Az önmagának szinte provokatív módon feltett kérdésre szinte igennel felel; legalábbis ehhez áll közel az óvatosan visszavonuló és elhárító válasz: „Nagyon is durva értelmezés volna így beszélni, — felelem én" [27]. És most megint a jakobinus módszerek elutasítása következik, úgy azonban, hogy megint erősebb benne a reakció elítélése, amely a szükségszerű fejlődés tagadásával és akadályozásával kikényszerítette a forradalmárokból a túlzó és Batsányi szerint is elítélendő módszereket. A forradalom lényege azonban az igazság, mely győzött, sajnos a reakció sötét ármánykodása miatt, robbanásszerűen. „Nem, nem helyeslem, amit tesznek — mondja Batsányi —, ám mindezt ők sem tették volna sohasem, ha a letűnt kormányzat alatt nem tiporták volna lábbal az erkölcs minden elvét, ha nem vetették volna meg, sőt gyakran: nem torolták volna meg úgy a legkülönbek oly sok panaszát, mint nyughatatlan alattvalók rosszindulatú képzelgését. Nem helyeslem tetteiket; sőt egyenesen gyűlölöm a demokrácia fanatikusait és a nép megrontóit, kígyónál és kutyánál jobban irtózom tőlük, — nem kevésbé tudniillik, mint az emberek más félrevezetőitől!" [28], Batsányi aláhúzásai világosan mutatják, mit tart ő lényegesnek, az összefüggésből pedig világos, hogy az emberek más félrevezetői éppen azok, akik reakciós szándékkal a bajok feltáróit, tehát az igazság, a társadalmi igazság érvényesülésének követelőit mindjárt rosszindulatúan jakobinusoknak bélyegezik. De írónk meggyőződéses ellensége a felforgatással járó forradalomnak azért is, mert azt nálunk a mi viszonyaink miatt rendkívül károsnak, járhatatlan útnak tartja. „ .. . világos és félreérthetetlen szavakkal kijelentem — irja a nádornak —, hogy — meggyőződésem és belátásom szerint — nevetséges bolond vagy cégéres álmodozó lenne az, aki Magyarországon a dolgok ugyanilyen felforgatását kívánná, s megvalósulva látni akarná. Hisz aligha lenne boldogtalanabb ország a földön, alig le11* 145