Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Tanulmányok a szláv filológia köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

N. Lőrincz Julianna: Motívum- és képrendszer Jeszenyin költészetében és műfordításaiban

3. sz. melléklet Jeszenyin: Kékség (ford. Rab Zsuzsa) A völgyek öblei csípős hidegtől kékek, földön a patkó cseng, mint az üveg. A sápadófuvü, messzibe nyúló rétek lefoszló fákról rézpénzt gyűjtenek. Tarlott 1 apályra nyers köd csügg le mélyen, borzas mohot borzongat, kékre fest, s a folyó hűvös, tejfehér vizében locsogva mossa kék lábát az est. * * A fonnyadó reményt az ősz pirosra marja, lovam lépte, mint csöndes sors, szelíd. El-elkapja sötétlő bársonyajka hullámzó köpenyem lecsüngő széleit. Békébe, harcba-e? Indulok messze tájra, nyomok csábítnak láthatatlanul. Elfut a nap, villog arany bokája, s munkánk az évek kosarába hull. * * Futóhomokról, megkopasztott dombról permeteg rozsda ontja vörösét. Pásztorkürtöt hajlít a sárga holdból, s mint riadt csóka, rebben a sötét. Tej színű köd dajkálgat kis tanyákat, elült a szél, halk zsongás andalít. 131