Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 24)

Sebestyén Árpád: A névutós helynevek kérdéséhez

ben a hát 90, az oldal névelem több mint 300 névadatban szerepel) (Benkő 1947: 21-28). A tájnevek határozóragozásának kérdéseiről szólva Juhász Dezső a névutóval való váltakozás mellett azt is kimutatja, hogy a fenti, helyzetviszonyításra is alkalmas névelemek közül a köz 47, az alj 35, a mellék 16, az al 8, a túl 5, a fel 10, a hát 32 név alkotóeleme, de kisebb számban még több előfordul (1988: 34-38). Tágabb rendszertani és történeti kivetítésben az mondhatjuk, hogy a birtokos jelzős nyelvi szerkezetű, de sok jelentésárnyalatú - összetartozást, rész-egész viszonyt kifejező - helynévi szerepű összetételeink Etelköz neve óta bővülőén adatolhatok. Joggal mondja Zelliger Erzsébet, hogy e típus keletkezése visszavezethető az ősmagyar korra, és „jellegzetes alaptagjuk a fő, tő, köz stb." (1991b: 547). Hozzájuk képest valamivel későbbinek látszik a személynevekhez kötődő falva, háza, szállása stb. személyragos, jelölt birtokos szerkezetű helynévtípus. De bizonyára joggal feltehető az is, hogy az al, fel, hát utótagú nevek is korán jelöltté válhattak, hiszen az alj változat az ala, alja formákból vonódott el. Ezt feltételezve az sem zárható ki, hogy az -alja utótagú nevekben a névutós toldalékolás, az alatt, alól, alá „helyragozás" is igen korán megjelent és mind a mai napig él a nép nyelvében. 86