Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 24)

Nyirkos István: A tulajdonnevek szófaji besorolásának kérdéséhez

az etimológiai jelentés stb. Mindezen fontos kérdések tisztázása után is nyílt kérdés maradt azonban a tulajdonnevek helye a szófajok rendszerén belül. Hajdú Mihály a közszó és a tulajdonnév közötti különbséget abban látja, hogy „szótári alakjában (nominativusban, szövegkörnyezetből kiemelve) a közszó absztraháló, a tulajdonnév pedig egyedi tő, identifikáló beszédelem" (i. m. 475; 1. mégPamp 1994: 49-57). Az egyedítő, identifikáló szerep hangsúlyozása valóban indokolt. A közlésbeli jelleg vizsgálata során nem nehéz ugyanis észrevenni, hogy a beszélőnek és a hallgatónak a köznevek/közszavak morfológiai és jelentéstani szerkezetétől eltérő kódrendszer áll rendelkezésére a személyek, helyek, állatok, termékek stb. megnevezésére. Az a nézet tudniillik, hogy a tulajdonnevek létrejötte mintegy bizonyos köznévi kifejezések lassú, fokozatos (véletlen) megszilárdulását jelenti, okvetlenül felülvizsgálatra szorul, különösen szinkrón szempontból. Ha a szó (kód) olyan homonímiát jelentene, amelyiknek egyik tagja köznévi, másika pedig tulajdonnévi funkciót látna el, akkor az aligha felelne meg maradéktalanul a kommunikációtól elvárható egyértelműség vagy a könnyen érthetőség követelményének (vö. Kiviniemi 1977: 5). Márpedig mindenki számára világos, hogy nem csupán a kontextusból derül ki, hogy egy magyar hangsor, egy lexéma tulajdonnév-e vagy sem, hanem - úgy tűnik - az elnevezés, a megnevezés maga is rendelkezik a néviség jellemzőivel. Ennek bizonyítására hadd említsem meg, hogy bár sokaknak úgy tűnik: a földrajzi, a vezeték- stb. nevek a közszóként is használatos szavak fokozatos megszilárdulásával válnak tulajdonnévvé, a valóság ennél sokkal bonyolultabb. Feltűnő ugyanis, hogy hatalmas a száma azoknak a tulajdonneveknek (pl. földrajzi neveknek), amelyeknek köznyelvi, közszói használatát sem a mai, sem a régi nyelvből kimutatni nem tudjuk (pl. Ludvár, Jóvizere, Ebásta, Kenyérváró, Vágotthalom, Vakgerinc, Kisőrzető stb.).