Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 24)

H. Varga Gyula: Gondolatok a magyar igekötők természetéről

Annak a kérdéskörét, hogy a különböző időkben ki minek tartotta az igekötőt, és hogy ki mit tartott igekötőnek, Jakab István külön tanulmányban részletezi (Jakab 1982). A szerző az igekötő „szófajtörténetét" vázolja föl Sylvester Jánostól napjainkig. Eszerint kezdetben a latin nyelvtani szemléletnek megfelelően, később bizonyos alaki, helyzeti, funkcionális szempontokat is figyelembe véve, majd pedig történeti, jelentéstani, szófaji szempontból minősítették a magyar igekötőket. Nyelvtanaink és kutatóink általában az igekötő módosító szerepét és átmeneti tulajdonságait hangsúlyozták. Pais Dezső a jelentésváltozást tartja perdöntőnek - alaki és hangalaki szempontok mellett (1959, 182). Felhívja a figyelmet nagy produktivitásukra: a határozós összetételektől eltérően „az igekötő szinte korlátlan vagy kevésbé korlátozott szabadsággal csatlakozik a legkülönfélébb igékhez" (i. m. 183). Az igekötőkről máig a legátfogóbb, legalaposabb munkát J. Soltész Katalin készítette (1959). O is az igekötő kettős természetéből indul ki, sőt úgy találja, hogy „Az igekötő önálló jelentéstartalmat hordozó és képzőszerű funkciója között szinte észrevehetetlen az átmenet" (Soltész 1959, 7). Kielégítő definíciót azonban ő sem ad: „az igekötő határozószószerü szó, amely rendszerint igék kíséretében fordul elő. Az igével való kapcsolata (...) alakilag szintagmaszerű: a két elem meghatározott esetekben szigorú törvényszerűséggel elszakad egymástól (elmegy - nem megy el ~ el is megy). Az igekötő és az ige jelentéstani kapcsolata összetételszerü {bemegy), (...) sokszor pedig az igekötő elveszíti önálló jelentését és a képzőkhöz hasonlóan az igefogalmat módosítja (beteljesedik)." (I. m. 14.) Hasonló összegzést ad a MMNyR. is: „Az igekötő tehát minden tekintetben átmeneti szófaj: egyrészt önálló szó (valódi határozószó) jellegű, másrészt csak jelentésmódosító szóelem (praefixum); illetőleg összetételi 257