Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1998. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 24)
Bíró Ferenc: Tulajdonnevek egy alföldi település XVIII-XIX. századi forrásaiban
településrész lakóinak a névfelhasználását tekintették mintának, és azt követték. Szinte bizonyos, hogy akeresztelő pap is ugyanezt a tendenciát erősítette javaslataival, a szülőkre gyakorolt, névválasztásukat „megkönnyítő" ráhatásukkal. Emiatt (is) fordulhat elő, hogy az év egy bizonyos szakaszában szorosan egymást követően csupa azonos névre kereszteltek kisgyermekeket; ezért sorakozik például 1765 derekán hat Mihály, 1770 tavaszán-nyarán nyolc István, 1793-ban hat Sándor; 1763 őszén négy Zsuzsanna, 1770 őszén öt Sára, nyolc Kata, 1800-ban kilenc Julianna keresztnév az anyakönyvekben. Ezt a hatást, jelenséget biztosan igazolni lehetetlen, csak feltételezheti az utókor elemzője, máskor pedig az előzőkben felsorolt valamely tényezővel együtt hat; vagyis több indíték együttesen eredményezi az adott név kiválasztását. e) A múltban a keresztnévválasztást jelentősen meghatározta az egyes vallások alapján kialakult szokás is. Mivel a XVIII. század végén Tiszaszőlősön döntően református lakosok éltek, az ugyanilyen vallású települések névadásához hasonló eredményt várnánk. A debreceni (Balogh-TakácsKálmán 1967, 92) és a körösladányi nevekkel (Bíró 1994, 96) összevetve az derül ki, hogy a tiszaszőlősi férfinévállomány mindegyiknél gazdagabb. A legmegterheltebb 15 névből csak a Lőrinc nincs meg a másik két helyen, a ritkábbak közül az Albert, Ambrus, Balázs, Demeter, Lukács, Menyhért, Zsigmond hiányzik valamelyikből. A női nevek között még nagyobb fokú a megfelelés, a változatokat nem számítva valójában a két, katolikusok viselte név: az Antónia, Barbara, valamint a Márta hiányzik a másik két helység névállományából. Az egyes vallásoknak a keresztnévadásra gyakorolt hatását megfigyelhetjük abban is, hogy milyen eredetű neveket részesítenek előnyben, melyek az elterjedtebbek. Vizsgált településünkön 1760-1800 között három kivétellel 181